Ugrás a tartalomra
alpesi tájkép
MTVA

Borb-barátok és a First lady - Őszi érdekességek a Duna magazinműsorában

2017-11-14
18:48
2017-11-14
18:58
Forrás
MTVA
Az összeállításban az állatvédők igazi hungarikummal, a borkedvelők tüzes tiroli nedűvel találkozhatnak, az Amerika-barátok pedig megismerhetik, hogy a First lady merre bontogatta szárnyait.

Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós műsora utolsó novemberi adásában is számos különlegességgel várja a nézőket. 

Az első filmkockákon hazánkban maradunk. A Kiskunsági Nemzeti park területén legelteti szürkemarha gulyáját az az apajpusztai gazdálkodó, aki küldetésének tartja az őshonos magyar szürkemarha - nem éppen jövedelmező - tenyésztését. Negyven éve még hat kisborjúval és vágóhidakról felvásárolt állatokkal kezdte az állattartást, de hitt abban, hogy gazdaságossá tudja tenni a tenyésztést.  Ökofarmján  ma már húsfeldolgozó üzem is működik, és egyedi kínálatával az élelmiszer feldolgozásban is új utakra merészkedett.

Bárhonnan is érkeznek, a hegymászók kifejezetten kedvelik a Velebit Nemzeti Park szakadékait és szurdokait. Így vannak ezzel az extrém tájat kedvelő futók is, akik számára szinte egyetlen szikla sem túl meredek. Idén ősszel ismét itt, az érintetlen természetben rendezték meg az Absolute Paklenica  nevű vertikális futóversenyt.

Dél-Tirol nemcsak hegyeiről, a Dolomitokról híres, hanem bor- és gyümölcstermeléséről is. Az itteni  jellegzetes szőlőfajta a homokos talajon termő Lagrein, amelyet a bolzanói völgykatlanban a Muri Gries nevet viselő ódon kolostor mellett termesztenek.

Amerika First lady-je szlovén származású,  és  a  mintegy ötezer lakosú kis településen, Sevnicában nőtt fel. A városka lakosai rendkívül büszkék erre a kapcsolatra,  és sokan hasznot is remélnek e rokonságtól.  Melanija Knavs még fiatalon elkerült a szülőhelyéről, akik ismerték, egy visszafogott, a feltűnést kerülő lányra  emlékeznek.

Szerkesztő: Sári Zsuzsa
Adás: november 16., csütörtök  (Duna 7.10)
Ismétlés: aznap (Duna World 15.40)

Duna
magazinműsor
borkedvelők
Tirol