Ugrás a tartalomra

Keresztényi derű és hitvallás

2017.09.21
13:57
2024.03.19
08:51
A közmédia ezen az őszön is megmutatja nézőinek és hallgatóinak a kereszténység értékeit.

A magyar közmédia a Médiatörvényben is előírt feladata alapján kiemelt figyelmet fordít a hazai vallási élet és a keresztény örökség hiteles bemutatására, hiszen a kereszténység nem a múlt, hanem a jövő része.

A Duna Televízión nyolc, míg a Kossuth Rádióban tíz vallás és felekezet műsorai láthatók vagy hallhatók. Minden egyház jelentkezik hitéleti magazinokkal, egyházi hírekkel és istentiszteletek, misék közvetítésével. Az általánosabb megközelítésű vallási műsorok vezérelve az ökumenikus szemlélet. A Dunán jelentkezik az Isten kezében című portré-dokumentum műsor, amelyben híres emberek vagy példamutató közösségek életét ismerhetik meg a nézők minden héten.

Fiatalokra fókuszáló sorozat az Új nemzedék, amely középiskolás és egyetemista fiatalok történetein keresztül mutatja meg a fiatalok hitét. A műsor kéthetente jelentkezik a Dunán. Önkéntesek címmel egy havi riportműsor pedig a kereszténység és az önkéntesség kapcsolatát ismerteti, A sokszínű vallás c. műsor pedig továbbra is a kisebb egyházaknak ad lehetőséget a bemutatkozásra.

Október 21-én az altöttingi zarándoklaton forgat a köztelevízió főadója, mely a nyugati magyar katolikusok egyik legfontosabb ünnepe.

További őszi műsorkülönlegességgel is várja a közmédia a vallási műsorok nézőit. Az 500 éves reformáció jegyében október elsején 14.05-től a „Re: formáció – Megújuló világ” című protestáns középiskolai műveltségi és vallástörténeti vetélkedő látható az M5 műsorán. Ugyanezen a napon ünnepi református istentiszteletet láthatnak a Duna televízió nézői Kolozsvárról, a Protestáns Teológiai Intézetből Balog Zoltán és Orbán Viktor részvételével 13.00 és 16.00 óra között.

A Magyarországi Evangélikus Egyház megrendelésére készült el Richly Zsolt 10 részes, Luther Márton életét bemutató rajzfilmsorozata, amely október elejétől lesz látható a Dunán. A Reformáció500 emlékévet egy ökumenikus Istentisztelet zárja október 31-én 10.00 órától a Papp László Arénában, ami a Duna televízió két órás élő közvetítésén keresztül követhető.

Szenteste vigilia misét közvetít Rómából Ferenc pápa celebrálásban a Duna World, majd éjféli misével jelentkezik a Duna. December 25-én a pedig a karácsonyi református istentiszteletet közvetíti a nemzeti főadó a Debreceni Nagytemplomból, majd Rómából az Urbi et orbi áldást követhetik figyelemmel nézőink.

MTVA
Keresztényi derű és hitvallás

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.