Ugrás a tartalomra

Fergeteges hangulat a palicsi sakkvetélkedőn

2017.10.14
16:03
2023.11.02
09:10
Forrás
Pannon RTV
Nyolc település csapatai vettek részt a 3. vajdasági Sakktivityn.

Idén is megtartották a Sakktivityt Palicson. A versenyt a Világsakkfesztivál keretében rendezték meg. Nyolc csapat vett részt a sakkvetélkedőn. Vezetőik közéleti személyiségek voltak. Nyolc települést képviseltek a játékosok, akik ugyanennyi ügyességi játékban mérték össze erejüket.     

Fergeteges hangulatban zajlott a 3. Sakktivity. A diákok csapatkapitányaikkal együtt mindent megtettek a győzelemért.

A második ügyességi feladatban egy óriás sakktáblán kellett a diákoknak elhelyezniük a csapatuk színével ellátott kis zsákot, azokra a mezőkre, amelyeket a kivetítőn láttak. Kertész Míra: „Szerintem egy párat rontottam, de elég gyorsan kellett a babzsákokat lerakni a földre, úgyhogy kicsit nehezen sikerült a feladat, de szerintem megoldottam.”

Az oromiak csapatkapitánya Vicsek Annamária oktatási államtitkár volt. „Nagyon izgatottak vagyunk, és a csapatom eszméletlen. Az első játékban mi vezetünk, tehát maximális pontszámmal megnyertük az első kört. Számomra, aki a munka mindennapjaiban, szürkeségben és monotóniában ülök, azt hiszem, hogy ez egy kiváló alkalom arra, hogy gyerekek közt legyek, hogy azt csináljam, amit szeretek, hogy játsszak, meg játékos hangulatban teljen a nap.”

A Miroslav Antić Általános Iskolában megtartott versenyre nyolc településről érkeztek a játékosok, Oromról, Csantavérről, Szabadkáról, Ludasról, Kelebiáról, Felsőhegyről, Palicsról és a magyarországi Szigetvárról. Rózsa Zsombor, szervező: „A rendezvényünknek az a valódi üzenete, hogy a sakk összeköt minket. Ehhez világszerte több mint 80 helyszín csatlakozott. Nekünk ez egy óriási öröm, hogy Vajdaságot, a vajdasági magyarságot a világ sakktérképén megmutathatjuk, olyan kreatív játékokkal, amelyeket talán még sehol nem láttak.”

A Sakktivityn Palics, Orom és Szigetvár végzett az első három helyen.

Sakktivity 2017 - Fergeteges hangulat a palicsi sakkvetélkedőn

Sakktivity
sakkvetélkedő
játék

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.