Ugrás a tartalomra

Drágul az élelmiszer

2012.03.16
22:40
Márciusban tovább folyatódik az élelmiszerárak töretlen emelkedése: immár negyedik hónapja
Márciusban tovább folyatódik az élelmiszerárak töretlen emelkedése: immár negyedik hónapja. A tojás ára a decemberi 40 százalékos emelkedést követően januárban 22,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi árakat. Azonban itt még nem fejeződött be. A szabadkai piacokon ma a tojásért 2-3 dinárral többet kell adni mint egy héttel ezelőtt.



Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.