Ugrás a tartalomra

Nem lesz elég tűzifa?

2017.09.29
12:49
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A fatelepek többségén legalább egyhetes a várólista, ezért nem árt időben intézkedni, és az árak is emelkednek.

Ügyesnek kell lennünk, ha még a nagy hidegek előtt szeretnénk tűzifát beszerezni. Szalkai Mária már a délelőtti órákban sem talált az egyik csantavéri fatelepen tűzifát. A közelben lakik, ezért tűnt jó választásnak ide jönni, azonban itt is több napot kell várni a tüzelőre. Szalkai Mária, Csantavér: „Fát nem kaptam, most megyek addig, amíg nem találok. Ha egyiken nincs, megyek a másik fatelepre, ahol majd találok, mert most itt kifogyott. Oda megyünk, ahol van még.”

tűzrevaló

Az elmúlt hónapokban nagyjából ezer dinárral nőtt a tűzifa ára. Nagy Antal, az egyik csantavéri fatelep tulajdonosa elmondta, az emelkedés a nagyobb beszállítási költségek miatt van, sőt várhatóan tovább emelkedik majd, ahogy közeleg a tél. Nagy Antal, fatelep-tulajdonos: „Azt mondják a beszállítók, hogy nem lesz fa, hogy nehéz kihordani az erdőből, azt mondták, ha leesik az első eső, akkor probléma lesz a fa, hát majd meglátjuk.”

Az elkövetkezendő időszakban a várakozási idő is megnőhet, ami ezen a fatelepen jelenleg tíz nap.

tűzrevaló

A vajdasági fatelepek többségén egyelőre hatezer dinár körül van egy köbméter fa ára. A széné minőségtől és fajtától függően hét és tizennégy ezer dinár között mozog. Ebből a tüzelőből még könnyen találni, azonban ha nem akarunk fázni télen, nem árt a szenet is minél előbb beszerezni.     

 

tűzifa
tél
fatelep

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.