Ugrás a tartalomra
Juhász Bálint
Pannon RTV

A Prosperitati negyedik pályázati körét ismertették Szabadkán

2017-09-08
13:18
2017-10-04
12:33
Forrás
Pannon RTV
Lakossági fórumon ismertették csütörtök este a Prosperitati Alapítvány negyedik pályázati körének részleteit Szabadkán.

Az eseményen több száz olyan vállalkozó, illetve gazda jelent meg, akik továbbra is szülőföldjükön képzelik el a jövőjüket.

Az érdeklődök most falusi ház- és mezőgazdasági földvásárlásra, valamint mezőgazdasági és gazdasági fejlesztések támogatására pályázhatnak.

Az utolsó helyig megtelt csütörtök este a szabadkai Új Városháza nagyterme a Prosperitati Alapítvány negyedik pályázati körének ismertetőjén. Az előző kírásokhoz hasonlóan, most is a mezőgazdasági pályázati lehetőségek a legnépszerűbbek a résztvevők szerint.

Szarapka Ede, Kispiac: „Állattenyésztéssel és gabonatermesztéssel foglalkozunk. Ezért területbővítésre van szükségünk és nagyon kíváncsiak vagyunk és nagyon vártuk a földvásárlási kiírást, amelynek a részleteit most szeretnénk meghallgatni.”

Dukai Károly, Szabadka: „Hat pályázatot megnyertünk a fiammal és a lányommal közösen. Most szeretnénk traktorra pályázni, mivel a gépekhez, amiket tavaly és az idén kaptunk, azokhoz nagyobb traktor kell. Azért jöttünk el, hogy az előadáson meghallgassuk, hogy mit mondanak.”

A lakossági fórumra olyanok is érkeztek, akik családi házat vásárolnának. Pećerić Szabina, Szabadka: „Házvásárlásra szeretnénk pályázni. Eddig úgy volt kiírva a pályázat, hogy nem voltunk jogosultak pályázni. Most viszont azok is pályázhatnak, akiknek van házrészük, úgyhogy mindenképpen szeretnénk megpróbálni.”

Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője minden érdeklődőt pályázásra buzdított: „Két típusú látogatója van a rendezvényeknek. Az egyik, aki már nyert a Prosperitati Alapítvány pályázatain, a másik pedig, aki még nem, de minden esélye megvan erre, ha arra gondolunk, hogy pályázóink 88%-a sikeres pályázó, akkor joggal reménykedhetnek abban, hogy aki pályázik, az nyerhet is.”

Az eseményen Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt mondta, hogy a megjelent érdeklődők számából is jól látszik a Prosperitati Alapítvány sikere: „Az az érdekünk, hogy azok az emberek, akik vajdasági magyarként itt akarnak boldogulni, azok erre ne csak szóban, hanem kitapintható módon is támogatást kapjanak a saját gazdaságuk, a saját vállalkozásuk fejlesztésével, házvásárlással, illetve a termőföld birtokbavételével.”

A Prosperitati Alapítvány negyedik pályázati körének határideje november 30-a. Az illetékesek további lakossági fórumokon ismertetik a kiírásokat Vajdaság több településén. A tájékoztató eseményekről és a pályázatokról további részleteket az alapítvány honlapján, a www.prosperitati.rs oldalán találhatnak az érdeklődök.

Prosperitati
Szabadka
Juhász Bálint
Pásztor István
lakossági fúrum

Most

Népszerű