Ugrás a tartalomra

A Kormorán együttes koncertezett Zentán (videó)

2016.04.02
07:15
Ezres tömeg előtt koncertezett tegnap este a magyarországi Kormorán folk-rock együttes
Ezres tömeg előtt koncertezett tegnap este a magyarországi Kormorán folk-rock együttes. A jótékonysági koncertet Zenta város 800 éves jubileumának jegyében szervezték meg Hódmezővásárhely, Gödöllő és Zenta támogatásával. A zentai koncert kezdetén Hódmezővásárhely és Zenta polgármestere mondott beszédet. Ceglédi Rudolf hangsúlyozta, a koncert három település együttműködésével jött létre, ez is azt bizonyítja, hogy az összefogásban rejlik az erő. A koncertre legtöbben Zentáról és a környékről érkeztek, de volt olyan, aki Magyarországról jött, hogy első ízben találkozzon az együttessel. Ulman Dóra, Magyarország: „Nagyon élveztem. Én magyarországi vagyok. Több barátom zentai és ők mondták, hogy lesz egy ilyen koncert. Ők nagyon szeretik és mondták, hogy mindenféleképpen jöjjek el, hallgassam meg őket. Tényleg igazuk volt, nem bántam meg.”



Kiss Noémi, az együttes nagy rajongója. Azt mondja, hatalmas élmény volt számára, hogy saját városában láthatta a koncertet. „Eddig csak Magyarországon volt alkalmam, hogy Kormorán-koncerten vehessek részt. Nagyon örülök neki, főleg annak, hogy Nórival is találkozhattunk, illetve a csapat többi tagjával.” A koncerten az együttes jól ismert dalai, a Magyar rapszódia, a Nemzeti dal és az Adjon az Isten is elhangzott. Koltay Gergely, az együttes alapító tagja számára az jelenti a sikert, ha koncertjeik alatt rajongóikat boldogabbá tudják tenni, és ha el tudják feledtetni velük mindennapi gondjaikat. „Szerintem az a siker, ha megértik azokat a gondolatokat, megértik azokat a szavakat, amit mi el szeretnénk mondani.” A koncert ingyenes volt, de a látogatók pénzadományt ajánlhattak fel a Zentai Közkórház javára, amelyből egy CT-berendezést szeretnének vásárolni. A rendezvény médiatámogatója a Pannon RTV volt.

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.