Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a Desiré

2017.11.20
13:21
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
A nulladik napot a ljubljanai társulat rendhagyó, A kilencedik című előadása nyitotta meg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban. A színház fennállásának 23. évfordulóját is megünnepelték.

A szerbiai és külföldi művészeket felvonultató programsorozatnak évek óta töretlen sikere van.

Az előadás kezdete előtt pár perccel már nagy tömeg várta, hogy megnyissák a színház ajtajait. Ocsenás Anikó: „Megrögzött Desiré rajongók vagyunk, már évek óta ellátogatunk, amikor erőnk adja. Akkor minden előadást meg szoktunk nézni. Az idén sajnos nem tudunk minden előadást megnézni, de hát ezt a nyitó programot nagyon szeretnénk.”

A fesztivál nulladik napján a ljubljanai Via Negativa társulat kápráztatta el a nézőket A kilencedik című előadással. A művészek szerint Beethoven szimfóniája is hatással volt rájuk. Gregor Zorc, színész, Szlovénia: „Valahogy világossá tettük, hogy mindannyian olyan lovak vagyunk, akik sokat galoppoznak, és valahogy túlélnek csak ebben a világban.”

A darab után a színház munkatársai megünnepelték az intézmény fennállásának 23. évfordulóját.

Urbán András, igazgató, Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka: „Mi mindig november 9-én szoktuk tartani ezt a bulit. Amikor is ugye, így határoztuk meg egy pár évvel ezelőtt, hogy ez az a nap, amire a Kosztolányi naplói alapján jöttünk rá, amikor ő annak idején egy önképző körön, amikor a tanára kritizálta az egyik versét, és ő felpattant az órán és az mondta a tanárának, hogy tudok én annyira magyarul, mint a tanár úr, és ezt követően kidobták a gimnáziumból. Tulajdonképpen ezt az eseményt határoztuk meg a színház születésnapjának.”

A Desiré fesztivál szombattól december 3-ig várja a látogatókat.

Szabadka
Kosztolányi Dezső Színház
Desiré
fesztivál
A kilencedik
ljubljanai
nulladik

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű