Ugrás a tartalomra

16 ezer hektárnyi állami tulajdonú földet bérelhetnek a termelők Szabadkán

2017.08.25
14:38
2024.03.19
08:32
Idén csaknem 16 ezer hektárnyi állami tulajdonú földterület bérlésére lesz lehetőségük a termelőknek Szabadka Város területén – erről döntöttek a képviselők a VKT mai rendkívüli ülésén.

Az állattenyésztéssel foglalkozók ezúttal is előnyben részesülnek a bérbeadáskor. Kisebb vitával kezdődött Szabadka Város Képviselő-testületének pénteki rendkívüli ülése, ugyanis az ellenzék soraiból Maglai Jenő több pontban is kifogásolta az ülést, illetve annak témáját. A Mozgalom a polgári Szabadkáért frakcióvezetője szerint pénzkidobás egyetlen napirendi pontért összehívni az ülést. Emellett véleménye szerint a városhoz tartozó állami földterületek védelméről, rendezéséről és használatáról is már jóval korábban döntést kellett volna hozni. Az ellenzéknek további kifogásolnivalója is akadt a földterületek bérbeadását illetően.

Domonkos Gábor, képviselő, VKT, Szabadka: „Nekünk az ellenzékből főleg csantavéri részről van kifogásunk, hiszen 600 hektár föld áll állami tulajdonban, amelyből mindössze 50 hektár egy termelőnek lett odaítélve. A többiek a szomszédos helyi közösségbe, vagy is kataszteri községbe kaptak földet. Az pedig Békova, Nagyfény és Györgyén.”

Az állattenyésztéssel foglalkozó gazdák 9 ezer hektárnyi földterületet vehetnek használatba, hektáronként 197 és 205 euró közti bérleti áron, amely a licitáció kezdőárának felel meg. A fennmaradó területekért a növénytermesztők szállhatnak majd versenybe.

Osztrogonác Simon, mezőgazdasággal megbízott tanácstag, Szabadka (VMSZ): „A kezdőárak az állattenyésztőknek a felkínált 197 és 205 euró között mozog hektáronként. Természetesen a licitáció, az licitáció. Voltak évek, amikor 70-80 ezer dinárt is felkínáltak egy hektár földért. Aki a legjobb ajánlatot adja, azé a terület.”

A Szabadka Város területén található állami tulajdonú földterületek licitációját várhatóan októberben tartják. A várakozások szerint a bérleti díjakból hozzávetőlegesen 64 millió dinár folyik majd be.

bérlés
föld
Szabadka
VKT

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.