Ugrás a tartalomra

Temerin, a találkozások helye

2017.10.21
11:20
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
Temerin a találkozások helye az a reklámfilm szerint, amelyet a helyi Idegenforgalmi Központ készített a község nevezetességeiről és lehetőségeiről.

A video-prezentációt több mint 30 helyszínen forgatták – mondja Zoran Govedarica. A központ szakmunkatársa szerint a cél az volt, hogy a város minden olyan szegmensét ismertessék, amely turisztikai szempontból vonzó lehet. A rövidfilmet először az Idegenforgalmi Vásár keretén belül mutatták be Újvidéken, de az év végéig Temerinben is megszervezik a promo-film vetítését. A decemberre tervezett rendezvényen a helyiek elsőként tekinthetik majd meg a reklámfilm hosszabb, többnyelvű változtát, valamint a község gazdaságáról szóló kisfilmet is.

Temerin
reklámfilm
Idegenforgalmi Központ

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.