Ugrás a tartalomra

Van már keresztje a péterrévei katolikus templomnak

2017.08.01
11:18
2017.10.04
12:15
Adományból állították fel.

Kereszt került a péterrévei Szent Imre plébániatemplomra. A rozsdamentes acélból készült keresztet egy Bécsben élő péterrévei férfi és szerb barátja adományozta a plébániának.

Nemrég még nem segítette a tájékozódást Péterrévén a sarok mögött szerényen meghúzódó Szent Imre plébániatemplom. Se torony, se kereszt nincs a tetején. Ezen szeretett volna változtatni a Bécsben élő Szabó Sándor. „Már régóta így áll a templom, itt voltam elsőáldozó, bérmálkozó, itt is kereszteltek. Ezért gondoltam, hogy részt veszek ebben, jótékonysági céllal.”

Sándor rozsdamentes acélból készítette el az éjjel világító keresztet, amit Kulcsár Imre villanyszerelő és Erdélyi Attila bádogos segítségével tettek a helyére. Az adományozásból Bécsben élő barátja, a zasavicai Milenko Vuković is kivette a részét. „Nem egy a vallásunk, de egy Istenben hiszünk, ezért segítettem.”

A péterrévei Szent Imre plébánia nagyjából 1500 lelket számlál. Baranyi László, plébános: „Elsősorban jelzi azt, hogy ez az Isten háza, egy kiemelt helyről van szó, fölemeli az ember tekintetét a kereszt felé. Igaz, nincs tornya, de mégis, abban az utcában és azon a környéken a legmagasabb épületnek számít, így a keresztnek is fontos helye van ebben az értelemben annak az egyházközösségnek is.”

A Szent Imre plébániatemplomra további felújítások várnak, de ezekre egyelőre nem tudtak pénzt biztosítani.

Péterréve
templom
kereszt
jótékonyság

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Új szak a magyarkanizsai Iskolaközpontban

Új szakkal és több férőhellyel várja a diákokat a következő iskolaévben a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont. A középiskolában a 2024/2025-ös tanévben már a virágkertészeti szakot is választhatják a fiatalok.