Ugrás a tartalomra

66,1 milliárd dinárral gazdálkodhat a tartomány (videó)

2017.06.16
15:35
A költségvetés módosítását követően 66,1 tized milliárd dinárral gazdálkodhat a tartomány, azaz a tavalyi év végéhez képest a többlet mintegy két és fél milliárd dinár
A költségvetés módosítását követően 66,1 tized milliárd dinárral gazdálkodhat a tartomány, azaz a tavalyi év végéhez képest a többlet mintegy két és fél milliárd dinár. A hatalmi koalíció szerint nagyberuházásokra költenék a pénzt, míg az ellenzék azt állítja, hogy fölöslegesen a foglalkoztatásra irányulna az összeg. Az átütemezett tartományi költségvetés legnagyobb része infrastruktúra-fejlesztésre, az egészségügyre, valamint az oktatásra irányulna. Az oktatási intézmények tatarozására 250, a Szabadkai Népszínház felújítási munkálataira 112 millió dinár jutna, míg a mezőgazdaságra 188 millió. Pelt Ilona, frakcióvezető-helyettes, VMSZ: „Kiemelném a jégvédelmi rakéták vásárlását, ez a mezőgazdasági szektorban nagyon fontos, hiszen nap mint nap érezzük, illetve érzik azt, akik mezőgazdasággal foglalkoznak, hogy milyen gondokat okoz a jégkár.” Az ellenzék egyöntetűen ellenzi a 2016-os zárszámadást és az idei költségvetés módosítását, mert szerintük a többletet feleslegesen a foglalkoztatásra és a támogatott projektekre költenék. Csonka Áron, frakcióvezető-helyettes, Alternatíva Vajdaságért: „Költségvetés kiigazításán az is látszik, hogy legnagyobb részt olyan projektumokról van szó, amelyeket az Európai Unió pénzel, tehát IPA projektumokról van szó, mint a Szeged–Baja–Szabadka vasútvonalról, annak a tervdokumentációjának a kidolgozásáról, tehát ezek céleszközök, a másik ilyen nagy tétel pedig azok az átirányított eszközök, amelyek érkeznek a köztársaságból Vajdaság területére, egy–egy meglevő projektumra.”



Az ellenzéki Demokrata Párt sem szavazott a költségvetés módosítására, mert szerintük a rezsiköltségek növekedése és a foglalkoztatásra irányított kiadások irreális mértékűek. Nenad Borović, frakcióvezető-helyettes, DP–VHDSZ: „A 42-es kontóhoz tartozó kiadások 800 millió dinárral magasabbak, mint tavaly. Ez a költségvetésmódosító javaslat szerint a beruházások helyett a foglalkoztatottak bérére irányul a pénz, mert ha megnézik a foglalkoztatási tervet, ami a mai napirend része, látszik, hogy év végéig 91 új munkahelyet nyitnak, míg az idén már 18-an határozatlan időre kaptak szerződést.” Igor Mirović tartományi kormányelnök részletezte a többletpénz sorsát. Az újvidéki technológiai park, továbbá az oktatási intézmények tatarozása mellett az egészségügyet fejlesztik. 100 millió dinárt fordítanak az újvidéki gyermekkórház mágneses rezonancia berendezésének beszerzéséhez. „Ilyen módon felszabadítjuk azt a gépet, amelyet a felnőttek is használnak a kórházban, továbbá a Belgrádban levő két gépet, és a mi vajdasági gyermekeink egy új diagnosztikai berendezést kapnak, amelyen már csecsemő kortól, inkubátorokkal is lehet diagnózist felállítani.” A tartományi költségvetés módosítása értelmében a vajdasági csatornahálózat karbantartása, továbbá a Fruska Gorán levő Letenka gyermeküdülési központ kiépítése is jelentős beruházást jelent.
tartomány
költségvetés

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.