Ugrás a tartalomra

Ismerkedő látogatást tett a magyarországi Együtt küldöttsége a Magyar Mozgalomnál

2017.11.10
09:58
2024.03.19
08:37
Forrás
Magyar Mozgalom
A megbeszélés során a két szervezet kölcsönösen ismertette tevékenységét és fontosabb politikai célkitűzéseit.

A közlemény szerint szóba kerültek például a szerb-magyar határátkelőkön tapasztalható állapotok is, amellyekkel kapcsolatban az MM levelet intézett Magyarország több közjogi méltóságához. Az Együtt képviselői azt is hangsúlyozták, egyértelműen elhatárolódnak minden olyan magyarországi belpolitikai kezdeményezéstől, ami jogfosztást jelentene a határon túli, így a vajdasági magyarok esetében is.

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.