Ugrás a tartalomra

A MÁÉRT zárónyilatkozatában üdvözlik a VMSZ tevékenységeit

2017.11.10
19:26
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
A nyilatkozat kiemeli a magyar kormány nemzetegyesítő törekvéseit.

A Magyar Állandó Értekezlet zárónyilatkozatában a magyar kormány, a parlamenti pártok és a külhoni magyar közösségek képviselői üdvözlik a magyar kormány nemzetegyesítő törekvéseit, a nemzet közjogi egyesítését, a Minority SafePack kezdeményezést, valamint bejelentették, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve és Mátyás király emlékév lesz.

A legfontosabb kérdésekben konszenzus van, az ellenzék részéről is – mondta el Semjén Zsolt. A Minority SafePack mellett, az ukrán nyelvtörvény ellen és Gyurcsány Ferenc javaslata ellen is mindenki kiáll, mind a magyarországi parlamenti pártok, mind pedig a külhoni magyarok képviselői – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök-helyettes. Emellett az ülésen még két fontos döntés született – emelte ki.

Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, Magyarország: „A tematikus évek tekintetében idén a külhoni magyar családok évét hirdetjük meg összhangban azzal a demográfiai programmal, családtámogatási programmal, amit az anyaországban is indítottunk, tehát ennek így első lépéseként a babakötvényeket és az anyasági támogatást is kiterjesztjük a külhoni magyarságra. A babakötvény az 42 000 forint, az anyasági támogatás az 64 000 forint. Ezt azok is megkapják, akinek nincs magyarországi lakcíme, bárhol éljenek a világban ezekre a támogatásokra jogosultak.”

A másik döntés pedig az, hogy jövőre Mátyás király emlékév lesz. Emellett a nemzet közjogi egyesítését is üdvözlik. „Amit a MÁÉRT nagyon nagyra értékelt, hogy - jelentem a nemzetnek - letette az esküt az egymilliomodik új magyar állampolgár, és amit a kormányzásunk kezdetén ígértem meg, azt mostanra megcselekedtük. Megvan az egymillió új magyar állampolgár.”

A MÁÉRT tagjai azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy minden magyar felelős minden magyarért – mondta sajtótájékoztatón Potápi Árpád János, magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár. „Arra buzdítják a külhoni magyarságot, hogy élve alkotmányos jogaival, vegyen részt a 2018-as magyar országgyűlési választásokon.”

Vajdaság tekintetében egyebek mellett a MÁÉRT megállapította, hogy Magyarország és Szerbia együttműködése példaértékű, üdvözlik Szerbia uniós előrehaladását, üdvözlik a VMSZ által elkészített gazdaságfejlesztési programot, és támogatják a VMSZ küzdelmét az anyanyelvi oktatásért, valamint üdvözlik a párt által a részarányos foglalkoztatás elvének megvalósulására benyújtott több törvényjavaslatát és módosítási indítványát.

A sajtótájékoztató végén a miniszterelnök-helyettes és az államtitkár Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Vincze Lóránt, a Európai Nemzetiségek Föderális Uniója elnöke, a két fő kezdeményező jelenlétében aláírták a Minority SafePack kezdeményezést, amely a kisebbségi közösségek európai uniós jogvédelmének megteremtését célozza.

MÁÉRT
zárónyilatkozat
Semjén Zsolt
VMSZ

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.