Ugrás a tartalomra

Mi újság Európában? - előadás az EU-ról Óbecsén (videó)

2017.03.19
12:36
Mi újság Európában? címmel tartottak ma előadást Óbecsén
Mi újság Európában? címmel tartottak ma előadást Óbecsén. A rendezvényen Szerbia európai uniós csatlakozási folyamatáról és a kisebbségi akcióterv fontosságáról esett a legtöbb szó. A Szerbia és az Európai Unió közötti tárgyalások 2014 elején kezdődtek. Az első tárgyalási fejezetet 2015 végén nyitották meg. Egy évvel ezelőtt megszületett a vajdasági magyar közösség jövőjét alapvetően befolyásoló kisebbségi akcióterv is. Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár szerint ez a dokumentum jelenti most a kisebbségi politizálás alappillérét. „Nekünk, magyaroknak igen fontos részei vannak az akciótervnek, gondolok itt elsősorban a részarányos foglalkoztatás témájára, hiszen az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a reprezentáltságunk a közszférában.” mi ujsag europaban nyilas mihaly 1 mi ujsag europaban hallgatosag A 35 tárgyalási fejezetből eddig nyolcat sikerült megnyitni. Kovács Elvira, az Európai Integrációs Bizottság elnökhelyettese, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője elmondta, az eredetileg elképzelt ütemtervet Szerbia nem tudja tartani. „Szerbia megtesz minden tőle telhetőt, hogy minél gyorsabban megnyíljanak a fejezetek, teljesítse kötelességeit és ezek le is záruljanak, nyilván most már 2018-2020-ról nem beszélhetünk, de remélhetőleg 20-22-ig sikerül teljes jogú taggá válni.” mi ujsag europaban kovacs elvira Szerbia helyzetét az is nehezíti, hogy olyan időszakban folytat csatlakozási tárgyalásokat, amikor maga Európa is válaszút előtt áll. Deli Andor EP-képviselő (Fidesz-KDNP, VMSZ) szerint jelenleg nem a bővítés áll az EU figyelmének középpontjában. „Szerbia jó úton halad, ugyanakkor a történelmi momentum teljesen új irányokat határoz meg, új irányba halad Európa, és ehhez is még menet közben kell felzárkózni.” mi ujsag europaban deli andor A rendezvényen a Konrad Adenauer Alapítvány és az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének képviselői is jelen voltak.



EU
Óbecse
bővítés
Mi újság Európában?
csatlakozási tárgyalási fejezetek

Most

Népszerű