Ugrás a tartalomra

Összeül a Nemzetbiztonsági Tanács

2017.11.16
10:40
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Aleksandar Vučic szerb államfő kezdeményezésére délben összeül a Nemzetbiztonsági Tanács.

Erre azért volt szükség, mert Bakir Izetbegović szavai megingatják a térség stabilitását - mondta Nebojša Stefanović, szerb belügyminiszter.

Mint ismeretes, Bosznia-Hercegovina háromtagú államelnökségének bosnyák tagja egy interjúban azt nyilatkozta, hogy Bosznia-Hercegovinának meg kellett volna szavaznia a koszovói függetlenség elismerését, és reméli, hogy ez meg is történik.

Az üggyel kapcsolatban a Nemzetbiztonsági Tanács ülését megelőzően Aleksanadar Vulin is megszólalt. A szerb védelmi miniszter szerint az ország biztonságának és stabilitásának megőrzése érdekében kellett összehívni az ülést.

Aleksandar Vulin, védelmi miniszter, Szerbia: „Vučić elnök úr a béke és a stabilitás miatti aggodalma okán hívta össze az ülést. Úgy gondolom, hogy a reális helyzetet fogjuk áttekinteni, illetve beszélgetünk az illetékes szolgálataink munkájáról, az átszervezésekről és a súlyosabb feladatainkról. Tehát, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy Szerbiában békés és stabil maradjon a helyzet.”

Szerbia
nemzetbiztonsági tanács
Nebojša Stefanović

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 17:33

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.