Ugrás a tartalomra

Pénzügyekről tárgyalt a Vajdasági Képviselőház

2017.11.15
16:08
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Pénzügyi témák határozták meg a Tartományi Képviselőház mai ülésének napirendjét: megvitatták az idei költségvetés háromnegyed évi jelentését és a Tartományi Garanciaalap tavalyi üzleti beszámolóját.

Idén a tartományi büdzsé bevételi oldalát 62 milliárd dinárra méretezték, és az év első kilenc hónapjában 45 milliárdot költöttek el. Úgy tervezték, hogy 67 milliárd dinárt költ majd el a tartomány, de a kilenc hónap alatt a kiadások mindössze 41 milliárdot tesznek ki. A mostani helyzet szerint tehát a költségvetésnek négymilliárdos többlete van.

Erdély Lenke, tartományi frakcióvezető, VMSZ: „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a költségvetés nagy részét a beruházásokra fordítottuk egyrészt, másrészt fontos, hogy a gazdaság és a mezőgazdaság fejlesztésére irányultak elég nagy eszközök, és a harmadik pedig, ami számunkra nagyon fontos, hogy a nemzeti kisebbségeket, nemzeti közösségeket szintén ez a költségvetés támogatja.”

Az ellenzéknek sem a költségvetés bevételi oldalával van baja, inkább a költségek oldalán látják a problémát. A kormánykoalíció elismeri, valóban vannak csúszások a nagyberuházások terén, de az év végéig ez rendeződik. Milenko Jovanov, tartományi képviselő, Haladó Párt: „Éppen a nagyberuházási igazgatóság dicsekedhet leginkább azzal, hogy szinte minden vajdasági község, legalábbis 44-45 kapott támogatást. A beruházások megvalósulnak, de vannak bizonyos folyamatok, melyek miatt nem lehet ebben a pillanatban átutalni egyes összegeket.”

A VMDK támogatja a költségvetést, de fenntartásai is vannak vele kapcsolatban. Csonka Áron, tartományi képviselő, VMDK: „Mindazokat a pénzeket, amelyek a köztársaságból érkeznek a tartomány területére, úgy tüntetik fel, mint a projektek körüli gyülekezet, hogy azok befolynak a tartomány költségvetésébe, és evvel is növelik azokat a transzfereszközöket, melyek befolynak a tartomány költségvetésébe, és így mesterségesen növelve azt az összeget, amely az alkotmány szerint megilletné Vajdaságot.”

A bevételek 67 százalékát valóban a köztársasági átutalások teszik ki. Ugyanakkor az adóbevételek is magasabbak a vártnál, a tavalyi adatokhoz képest az idén a kilenc hónap alatt 345 millió dinárral több folyt be a bérek után kifizetett illetékekből, és majd 2 milliárd dinárral nagyobb a nyereségi adónak köszönhető bevétel is.

Vajdasági Képviselőház
költségvetés
Erdély Lenke
Csonka Áron

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.