Ugrás a tartalomra

Szövetkezetekkel a falvak fejlesztéséért

2017.02.17
18:30
500 szövetkezetet nyitunk 500 faluban - jelentette ki Milan Krkobabić, Szerbia regionális fejlesztésekkel megbízott tárca nélküli minisztere
500 szövetkezetet nyitunk 500 faluban - jelentette ki Milan Krkobabić, Szerbia regionális fejlesztésekkel megbízott tárca nélküli minisztere. Krkobabić egy Knjaževac melletti kis faluban tett látogatása alkalmával elmondta, hogy a falvak fejlesztésére kiemelt figyelmet fordít a szerb kormány. Ez alatt a szövetkezetekbe való tömörülést támogatását kell érteni - tette hozzá. A tervek szerint mindezt úgy valósítják meg, hogy 50.000 eurót hagynak jóvá egy-egy mezőgazdasággal vagy állattenyésztéssel foglalkozó szövetkezetnek. (Tanjug)
Milan Krkobabić
szövetkezetek
falufejlesztés

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.