Ugrás a tartalomra

Újra kinevezte a VMSZ államtitkárait a kormány

2017.07.14
15:24
2024.03.19
08:50
Kern Imre, Vicsek Annamária, Vickó Ferenc és Juhász Attila államtitkári pozícióban marad az új kormányban is.

Újra kinevezte a Vajdasági Magyar Szövetség államtitkárait a szerb kormány csütörtöki ülésén. Ez azt jelenti, hogy Kern Imre az Építésügyi, Közlekedési és Infrastruktúrafejlesztési Minisztériumban folytatja munkáját államtitkárként, Vicsek Annamária az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Minisztérium államtitkára maradt, Vickó Ferenc ezentúl is az Egészségügyi Minisztériumban tölti be ezt a tisztséget és Juhász Attila is a Mezőgazdasági Minisztériumban folytatja munkáját.

A szerb kormány június 30-án mentette fel tisztségéből az összes korábbi, Aleksandar Vučić kabinetjéhez tartozó államtitkárt, a törvény szerint ugyanis amikor megszűnik egy kormány mandátuma, azzal nemcsak a miniszterek, hanem az államtitkárok megbízatása is megszűnik. Az új, Ana Brnabić vezette kormány június 29-én tette le esküjét, másnap pedig a korábbi államtitkárok megbízatása is megszűnt.

Aleksandar Vučić kormányának ötven államtitkára volt 16 minisztériumban, egyelőre nem lehet tudni, hogy a 18 minisztériummal és három tárca nélküli miniszterrel rendelkező új kormánynak hány államtitkára lesz.

Az új kormány – a törvényi szabályozás miatt – visszavonta a parlamenti eljárásból is a korábbi kabinet által benyújtott javaslatokat, és ezeket újra be kell adnia, ha úgy látja jónak.

VMSZ
Szerbia kormánya
államtitkárok

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.