Ugrás a tartalomra

Magyar Levente: Magyarország a szomszédos országok magyar lakta területeit is fejleszteni tudja

2017.09.15
20:57
2024.03.19
08:32
Félmilliárd forint keretösszeggel elindul a horvátországi gazdasági fejlesztési program.

Amennyiben az első néhány hónap meghozza a várt eredményeket, akkor a jövő év elejétől újabb félmilliárd forint áll a pályázók rendelkezésére – mondta Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a drávaszögi Várdarócon pénteken.

A Kárpát-medencei magyarság támogatását szolgáló gazdaságfejlesztési program horvátországi indító rendezvényén Magyar Levente kiemelte: mára Magyarország megerősödött annyira gazdaságilag, hogy nem csak saját magát, hanem a szomszédos országok magyar lakta területeit is fejleszteni tudja.

Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke elmondta: nagyon régóta vártak erre a pillanatra, hiszen már régen megfogalmazták azt, hogy a magyarság fennmaradásának nagyon fontos alappillére a gazdasági életben való aktív részvétel, legalább annyira fontos, mint a magyar oktatás és a hitélet. (MTI)

fejlesztés
gazdaság
Horvátország
kisebbség
külügyminisztériumi államtitkár
Magyar Levente

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.