Ugrás a tartalomra

Meglett a daytoni szerződés

2017.11.01
12:28
2024.03.19
08:51
Forrás
Beta, Tanjug, Vajdaság Ma
A daytoni békeszerződés eredeti, angol nyelvű példányát találták meg a boszniai Pale településen.

A boszniai Szerb Köztársaság Belügyminisztériumának szervezett bűnözéssel és súlyos bűncselekményekkel foglalkozó hivatalának tagjai Pale településen letartóztatták K. Ž.-t, miután otthonát átkutatva megtalálták nála a daytoni békeszerződés eredeti, angol nyelvű példányát. Ezt Darko Ilić, a szervezett bűnözéssel és súlyos bűncselekményekkel foglalkozó hivatal vezetője erősítette meg. A gyanúsítottat befolyással való üzérkedés és visszaélés alapos gyanújával tartóztatták le, írja a B92. Az N1 regionális televízió szerint Željko Kuntošról van szó, aki korábban a biztonsági szolgálat tagja, illetve Dragan Kalinić közeli munkatársa volt. Kalinić egykor a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének és a Szerb Demokrata Pártnak az elnöke volt, ma pedig Milorad Dodiknak, a boszniai Szerb Köztársaság elnökének tanácsadója. A sajtó arra emlékeztet, hogy Ivica Dačić szerb külügyminiszter korábban kijelentette: Szerbiának nincs meg a daytoni egyezmény eredeti példánya. A daytoni békeszerződés másik eredeti példányának még akkor nyoma veszett Szarajevóban, amikor 1995-ben megérkezett Párizsból a szarajevói repülőtérre.

daytoni szerződés
Boszniai Szerb Köztársaság
eredeti
angol nyelvű

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.