Ugrás a tartalomra

Vajdasági résztvevői is lesznek a Nemzeti VERSenynek

2017.11.07
01:45
2024.03.19
08:37
Forrás
MTI
A magyar nyelv napja, november 13. alkalmából a hétvégén rendezik meg a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete közös szavalóversenyének döntőjét Budapesten.

A rendezvényen a versmondások mellett a versek alapján készült videoklipeket is láthatja a közönség - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2017-ben kiemelt figyelemmel Arany János életművére és költészeti hatására.

Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 23 fős döntő mezőnye, akiknek versklipjeit eddig már 70 ezren nézték meg a a legnagyobb videomegosztó portálon.

A Nemzeti VERSeny több mint 200 indulója között 6 éven aluli és 90 éven felüli versmondó is képviseltette magát. A határon túli versenyzők között van erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai versmondó egyaránt.

A kétnapos versengés minden mozzanatát, benne az Arany János-emlékév kiemelkedő programjaival, élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház a Nemzeti VERSeny Facebook oldalán.

A döntősök versklipjei a YouTube közösségi videó-megosztó portálon is láthatóak. A VERSeny támogatója az NKA, az MMA és az Arany János Emlékbizottság. További információkat a www.vers.hu/nemzeti-verseny oldalon és a Nemzeti VERSeny facebook oldalán találhatnak az érdeklődők.

November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá tévő törvényt.

Nemzeti VERSeny
Budapest

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.