Ugrás a tartalomra

Világrekord született a szabadkai búvárversenyen

2017.11.11
19:12
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
A Szerbia Téli Kupa és a Vajdaság Nyílt Bajnokság programjában három versenyszámban mérték össze erejüket és tudásukat a versenyzők.

A statikus apnea versenyszámban, vagyis arccal lefelé fordulva, a víz alatt lebegve, egyetlen lélegzetvétellel a belgrádi Branko Petrović nem kevesebb, mint 10 perc 45 másodpercet töltött el. A CMAS szerint ez világrekord a férfiak mezőnyében.

Branko Petrović, Belgrád: „Ami az eredményeket illeti, egyértelműen elégedett vagyok, mert ez egy új világrekord. Viszont kicsit alacsonyabb az edzéseken elért eredményeinktől. Figyelembe véve, hogy a levegő kicsit fojtogató volt, és ez kihatott a teljesítményemre és a segítőmére is, egyértelműen elégedett vagyok a csapatunk eredményével.”

Dinamikus apneában, vagyis uszony nélküli búvárúszásban a férfiak mezőnyében Nenad Pavković lett az első, aki 125 métert tett meg egy lélegzetvétellel. A nők kategóriájában Sisa Ágota 69 és fél méterrel első lett, míg testvére, Sisa Eleonóra 59 méterrel másodikként végzett.

Sisa Eleonóra, Szabadka: „Szerintem elég jól sikerült, mert ahhoz képest, hogy nem edzettem, 59 métert úsztam. Ezzel elégedett vagyyok, mert nincs messze a saját rekordomtól.
- Mennyi a saját rekordod?
- 63 méter körül van.”

A sporteseményt a Spartacus búvárklub immár tizenharmadszor rendezte meg. Szabadkán 1982 óta működik a Spartacus búvárklub, amely a versenyszerű búvárkodás mellett a víz alatti mentésekben is közreműködik.

búvár
Szabadka
verseny
világrekord
statikus apnea

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.