Ugrás a tartalomra

Római kori átoktáblát tártak fel Nagy-Britanniában

2012.08.17
08:14
Római kori átoktáblát tártak fel a nagy-britanniai Kent grófságban, az ólomlapocskán 1700 évvel ezelőtt valaki tizennégy személy megbüntetéséhez kérte az alvilági erők közreműködését – olvasható a BBC hírei között
Római kori átoktáblát tártak fel a nagy-britanniai Kent grófságban, az ólomlapocskán 1700 évvel ezelőtt valaki tizennégy személy megbüntetéséhez kérte az alvilági erők közreműködését – olvasható a BBC hírei között. Az átoktáblák (Defixionum tabellae) a Kr.e. V-IV. században terjedtek el a Földközi-tenger vidékén – kezdetben a görögöknél, majd a Római Birodalom minden szegletében. A vesztes fél általában végső megoldásként alkalmazta az átoktáblákat, amikor már csak ez az egy „eszköz” állt a meglopott, megcsalt áldozat számára, hogy megtorolja a rajta esett sérelmeket. Alkalmazták az „eljárást” kereskedők és sportolók is a vetélytársak kiiktatására. Az átoktáblák vékony kis fémlapok voltak, amelyeket henger alakúra göngyölítettek fel, majd az alvilághoz „közeli” helyekre – sírokba, kutakba, forrásokba rejtették. A lelet, amelyet jelenleg az Oxfordi Egyetem szakértői vizsgálnak, East Farleigh településen, egy valamikori római farmgazdaság területén került napvilágra. A 10 centiméter hosszú, 6 centiméter széles és 1 milliméter vastagságú ólomlemez rendkívül törékeny. Roger Tomlin ókortörténész, az Oxfordi Egyetem docense szerint az átoktábla vélhetően a Kr.u. III. századból származik. Az ókortörténész a lelet jelentőségét abban látja, hogy a rómaiakkal jelent meg az írásbeliség a brit szigeteken. (MTI)  
átpktábla
Nagy-Britannia

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.