Ugrás a tartalomra

Magyarkanizsánál egyelőre nem lesz szükség az árvízvédelmi intézkedések bevezetésére (videó)

2017.02.16
15:15
A Tisza vajdasági szakaszán egyelőre nem okoz gondot a magyarországi helyzet
A Tisza vajdasági szakaszán egyelőre nem okoz gondot a magyarországi helyzet. A múlt heti mintegy 2 méteres vízszint-emelkedést követően hétfőn tetőzött a Tisza, majd apadásnak indult. A jégnek már szinte nyoma sincs a folyón, az apadással eltűnt az uszadék is. A múlt heti hirtelen áradást követően hétfőn tetőzött a Tisza. Akkor Zentán 410 centiméteres magasságot mértek. Azóta megindult az apadás. A mai mérés szerint a vízszint 390 centin áll. Ez azt jelenti, hogy három nap alatt 20 centit apadt a folyó, ami várhatóan az elkövetkező napokban is folytatódni fog. A parton és a part menti fák törzsén jól látható a folyó szintjének csökkenése. Jégnek már nyoma sincs a vízen, az emberek hozzáláttak rendbe hozni a jég okozta kisebb károkat. A sporthorgászok mólóját is hamarosan megjavítják – mondja Dušan Rakić magyarkanizsai sporthorgász. „Csak bajok lehettek volna a jégtől, de hála Istennek, a jég lassan levonult, meg itt volt ez a hajó, ami megvédte a mólónkat. Ez a fagy egyszerűen megsértette a mólót, majd ki lesz húzva, meg lesz javítva, és az élet folyik tovább.”



Több csónak is a jég fogságában volt a fagyok idején, de amelyekre a tulajdonosaik felügyeltek, megúszták a károsodást – hallottuk Pósa Róberttól. „Mi jöttünk, karbantartottuk, vágtuk körbe a jeget, a motort felemeltük, később levettem a motort, de az egyik csónakról nem vették le, annak nem tudjuk, lett-e baja. Benne hagyta a vízben, belefagyott, nem jött le a tájékára se. Mi vágtuk a jeget, a mólót is körbevágtuk, meg a csónakot is, úgyhogy nincs semmi gond.” A Tisza magyarországi szakaszán közeledő jégár a szakemberek szerint nálunk legfeljebb kisebb vízszint-emelkedést okozhat, ami akkor sem haladja meg a 400-420 centimétert, tehát egyelőre nem lesz szükség az árvízvédelmi intézkedések bevezetésére.
Tisza
Magyarkanizsa
jégár

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.