Ugrás a tartalomra

Muzslyán tartják a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének konferenciáját

2017.11.18
17:04
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Korábban ez a találkozó többnyire Budapesten volt, de a tavaszi megbeszélésen úgy döntöttek, hogy az őszi tanácskozást határon túli helyszínen tartják.

A kétnapos találkozónak az Emmausz katolikus fiúkollégium adott otthont. Nyolcvannégy tagszervezet képviseltette magát. A Kárpát-medencében 2018 a családok éve lesz. Pataki János, elnök, Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége: „Olyan világban élünk, ahol az egyéni boldogulás előtérbe került a családos léttel és a család vállalásával szemben. Mikor ide jöttem, hallgattam a rádiót és már ilyenekről beszélnek, hogy kevesebb emberre lesz szükség, mert a gépek, illetve a negyedik technikai forradalom már olyan szinten áll, hogy a gépek teljes mértékben át tudják venni az ember szerepét. Bár felvetődik bennem a kérdés hogy: minek?”

A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségéhez 3700 család tartozik. Elmondták, a nagycsaládok száma növekszik Vajdaságban. Náluk az elvándorlási vágy kisebb. Krizsán Vilmos, elnök, Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége: „A nagycsaládok nehezebben indulnak külföldre. Nagyobb a kötődés. Egyrészt amiatt, hogy többen vannak, másrészt pedig másabbak a családi viszonyok. Sokban kihat arra, hogy valaki útnak induljon, hogy egyáltalán milyenek a családi viszonyok és hogyan viszonyulnak a gyerekekhez, a szülőkhöz, a nagyszülőkhöz.”

Az erdélyi magyarság példát mutat a Kárpát-medence magyarságának. A Gyimes völgyében továbbra sem ritka a tízgyermekes család. Szikó Csaba, Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete, Erdély: „Nemrég megkérdezett egy román tévé arról, hogy miért szeretnénk mi autonómiát, hogy mit szólok az autonómiáról, és hogyan képzelem el. Én mondtam, hogy a szomszéd faluban leégett egy szegény családnak a háza, és három hét alatt felépítették. Ez nálunk az autonómia.”

A szövetség tagjai mind a maguk módján igyekeznek népszerűsíteni a családi lét fontosságát. Radnainé Filep Ildikó, Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete: „Ősök nélkül, történetek nélkül nem működhet senki. Ezért meghirdettük a Családok Igaz Történetei írásának a pályázatát. Úgy hívjuk ezt, hogy Élet mese pályázat, ahol minden korcsoporttól azt várjuk, hogy a családjaik történetét írják meg. Az összetartó szeretetet, amikor bizony nehéz időkben is megmaradtak a családok.”

A konferencia résztvevői megtekintik a nagybecskereki Madách Amatőr Színház operett-estjét és Erzsébetlakra is ellátogatnak.

Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége
Muzslya
konferencia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.