Ugrás a tartalomra

A nőket is besorozhatják honvédelmi gyakorlatra Szerbiában

2017.08.04
18:41
2017.10.04
12:17
Legalábbis ez áll az ország készülő védelmi stratégiájában – írja a szerb sajtó. Az illetékes minisztériumnak 2017 végéig kell elkészítenie az erről szóló dokumentumot.

A médiában megjelent hírek szerint a következő évtől kötelező lesz mindenki számára az elsősegélynyújtás és a civil védelem elsajátítása a katonai gyakorlaton keresztül. Ebben nem lesz kivétel, a nők és a férfiak egyaránt számíthatnak a pár napos vagy hetes gyakorlatra. Erről Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter beszélt tegnap. Azt mondta: fontos lenne, hogy egyes feladatokat minél szélesebb rétegek el tudjanak végezni. Aláhúzta: Szerbia nem tagja egyik katonai szövetségnek sem, így csak a saját hadseregére és a lakosaira számíthat. Vulin úgy fogalmazott, a civileknek természetesen nem kell kalasnyikovot fogniuk, de rendelkezniük kell a megfelelő tudással, hogy különböző katasztrófák idején segíteni tudjanak.

Szerbia
besorozás
honvédelmi gyakorlat
nők

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.