Ugrás a tartalomra

Nyugtató nélkül nem megy?

2017.04.13
09:35
Évek óta nyugtatókon él szinte egész Szerbia - legalábbis erre utalnak a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap adatai
Évek óta nyugtatókon él szinte egész Szerbia - legalábbis erre utalnak a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap adatai. Csak tavaly 5,3 millió doboz nyugtató gyógyszert fogyasztott a szerbiai lakosság. 2015-ben ugyanennyit vettek be az emberek, 2014-ben pedig még 200 ezerrel többet. Szakemberek szerint a valóságban még több nyugtató fogyhat, mint amiről az Alap tud. A helyzet aggasztó. Azt mondják, az emberek már nem tudnak nyugtatók nélkül létezni. Nehéz körülmények között élnek, anyagi bizonytalanságban, elégedetlenek, zaklatottak, depressziósak és álmatlanságban szenvednek. Ezeket az állapotokat sokan nem tudják elviselni, ezért nyúlnak a gyógyszerekhez - magyarázzák a szakemberek. (021.rs)
Szerbia
nyugtató
fogyasztás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.