Ugrás a tartalomra

Potápi Árpád János: Széleskörű összefogás nélkül nem épülhettek volna ki a hit falai

2017.09.11
20:19
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
A kereszt az a legmélyebb pont, amelyhez az istenség lehajol az emberhez – idézte Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár II. János Pál pápa szavait Zenta városnapján.

A zentai Lisieux-i Szent Teréz-templom húsz évvel ezelőtti alapkőletétele után hétfőn 15 órakor felszentelték az emléktemplomot. A magyar nemzetpolitikai államtitkár kiemelte, széleskörű összefogás nélkül nem épülhettek volna ki a hit falai. A templomszentelésen csaknem háromezren vettek részt, köztük a vajdasági papság nagy része, Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, illetve Áder János magyar államfő is.

Potápi Árpád János, magyar nemzetpolitikai államtitkár: „Két évtized sem tudta letörni azt az összefogást, amely a délvidéki, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarok lelkében született meg. Vancouvertől Hamburgig, Budapesttől Zentáig nagyon sokan álltak a kezdeményezés mellé és nyújtottak anyagi segítséget ennek az álomnak a megvalósulásához. A magunk részéről, Magyarország kormánya, a Nemzetpolitikai Államtitkárság is nagy örömmel és tudatosan csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez és adományozáshoz.”  

Zenta
Kis Szent Teréz-templom

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.