Ugrás a tartalomra

A reformáció 500. évfordulóját ünnepelték Újvidéken

2017.10.29
11:24
2017.10.29
18:19
Forrás
Pannon RTV
Szombaton egész nap előadásokat és koncertet szervezett a helyi adventista gyülekezet.

Luther Márton 95 tételének jelképes kiszegeztetésével kezdődött az ünnepség Újvidéken. A rendezvényen a reformáció jelenre gyakorolt hatását elemezték előadásokkal. Ördög Róbert, lelkész, Újvidék: „Valamilyen módon a rohanó világ beszippantotta magába a keresztény eszméket is, és ezekhez kell visszatérni. Ha megpróbálunk visszatérni és megtalálni az életnek az apró értékeit, akkor azt hiszem, hogy csodálatos kihívások állnak a XXI. század kereszténysége előtt is.”

Az újvidéki adventisták a reformáció nagy alakjai előtti tisztelgés jegyében szervezték meg az eseményt. Gallusz László, tanár, Adventista Teológiai Főiskola, Újvidék: „Azért szerveztük ezt az évfordulót, hogy egyféleképpen tisztelegjünk Luther, Kálvin és a többi nagy reformátor előtt, másrészt pedig a mai kor emberének azt üzenjük, hogy térjen vissza a Forrásra, vegyük kézbe a Bibliát, imádkozzunk Krisztushoz és keressük az élet értelmét, a békességet Krisztusnál.”

Az ünnepi rendezvényt a belgrádi Koral egyházi énekkar előadása zárta.

a reformáció 500. évfordulója
adventista
Újvidék

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.