Ugrás a tartalomra

Sok a probléma a szabadkai Marjai Mária Napköziben

2017.11.06
15:35
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
A bejárati lépcső veszélyes, a játszótér felszerelése is hagy némi kívánnivalót maga után. A szülők megoldást követelnek. Az illetékesek szerint több projekt is tervben van, az egyetlen gond a pénz.

Széttöredezett, veszélyes lépcső, hiányos játszótér, elkorhadt padok. A szabadkai Kertvárosban található Marjai Mária óvodában a homokozó mellett egy libikókából és egy gumiabroncsból készített hintából áll az ovisok játszótere.

26, három és hét év közötti gyermek tölti itt mindennapjait. A napköziben egy gyerekszoba, étkező, fürdő és egy zárt udvar található.  Milana Mihajlović, szülő: ,„Lehetne sokkal jobb. Mi, szülők készen álltunk arra, hogy akár anyagiakban is segítséget nyújtsunk, vagy megfelelő eszközökkel támogassuk az óvodát. Azért, hogy az épület kicsit jobban nézzen ki. Ami az óvoda udvarát illeti, úgy gondolom, hogy a gyerekeknek nincs sok helyük játszani, mint ahogy játékuk sincs elég.”

Az egyik óvodás nagyapja viszont kifejezetten elégedett az óvodai ellátással. Stevan Tomašković, nagyapa: „Tekintettel arra,, hogy nem vagyok rendszeres látogatója az óvodának, és nem mindig én jövök a kislányért, amit tőle, a szüleitől és a környezetében hallok, csak dicsérni tudom. Az ellátást, a fegyelmet, a higiéniát, a szolgáltatás minőségét és az étkezést.

Habár a Marjai Mária Napköziben a villany- és vízvezetékeket már helyrehozták, számos olyan probléma van, amely még megoldásra vár. Ilyen például a szigetelés. Vejko Vojnićot, a Naša Radost műszaki igazgatóját telefonon értük el. Elmondta, több újítás és a helyzet megoldása is várható. „A Marjai Mária óvoda teljesen működőképes, jó állapotban van, és nem igaz az a híresztelés, hogy itt a gyermekek veszélyben vannak. Ez egyáltalán nem így van, hiszen az idén jelentős munkálatokat végeztünk el a létesítményen, ellenőriztük a villámhárítót és az elektromos főkapcsolót is. Ezzel megoldottuk az épülettel kapcsolatos nagy problémát, azonban a szennyvízelvezetés és a csatornarendszer kérdése megmaradt. Az idei év végéig az esztétikai problémák megoldása maradt hátra, mint amilyen a bejárati lépcső.”

Nem ez az egyetlen óvoda Szabadkán, ahol több gond is van. Legalább 50 olyan óvoda van a környéken, ahol több évtizede nem tudták elvégezni a szükséges felújításokat. Az illetékesek szerint egy milliárd dinár kellene ahhoz, hogy minden létesítményt helyreállítsanak.

Szabadka
Marjai Mária
napközi

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.