Ugrás a tartalomra

Szijjártó: hat magyart és egy szlovént sikerült kimenteni a Szent Márton-szigetről

2017.09.13
13:30
2017.10.04
12:36
Forrás
MTI
Hat magyar és egy szlovén állampolgárt sikerült kimenteni kedden a hurrikán sújtotta Szent Márton-szigetről – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

Hozzátette, hogy éjjel háromnegyed 12-kor meg is érkezett a gép Curacaóra. Jelenleg tizenhárom magyar állampolgár tartózkodik a szigeten, akiről a tárcának tudomása van. Szijjártó beszélt arról is, hogy Curacaóban biztonságban lesznek a magyar állampolgárok, konzuli segítséget kaphatnak, ki tudják állítani a hazatérésükhöz szükséges dokumentumokat.

A miniszter elmondta, nehézséget okozott ugyan, hogy az öttagú családban az egyik gyereknek nem volt meg az útlevele, de sikerült megállapodniuk a holland hatóságokkal, hogy eltekintenek ettől, és kiengedték őket az országból.

Hozzátette: ha a magyarok NATO-géppel térnek haza, akkor az ügy nem igényel további adminisztrációt, ha pedig menetrend szerinti géppel, akkor a konzulátuson keresztül kiállítják a szükséges okmányokat. Szólt arról is Szijjártó Péter, hogy minden olyan magyar állampolgárt el tudtak hozni a szigetről, aki ezt igényelte.

hurrikán
magyarok
Szent Márton-sziget

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.