Több mint ezer éve emlékezünk meg elhunyt szeretteinkről
A halottak napja pedig egy bencés apát kezdeményezése volt, hogy az üdvözült lelkek mellett, egy nappal később, emlékezzünk meg valamennyi elhunyt hívőről is. Mindenszentek eredete egy kelta pogány ünnepre, a Samhainra vezethető vissza. Ez a nap jelentette a kelta népek számára az új év, valamint a tél és a sötétség kezdetét. Úgy hitték, hogy az ünnep éjszakáján az előző évben meghalt emberek lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel az év során elhunyt lelkek ezen az éjjelen vándorolnak át a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. A keresztény közösségek a hetedik századtól egyes helyeken elkezdtek ünnepet tartani az elhunyt valamennyi katolikus szent tiszteletére. Így a pogány halottakra emlékező ünnep mindenszentek ünnepeként élt tovább. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte, ezzel egyetemessé tette az új ünnepet.
A mindenszentek ünnepét november másodikán a halottak napja követi. A holtakról való megemlékezés az ókereszténység kora óta, a 3. századtól minden liturgiában megtalálható volt a Szentmisében. Az egyházban először 998-ban ünnepelték. Cluny-i Szent Odilo bencés apát kezdeményezése volt, hogy a mindenszentek napja után, amely az üdvözült lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is.
Az eredetileg katolikus ünnepet és népi hagyományait más felekezetek is átvették. Így nemcsak a katolikus hívek ünnepe, hanem a reformáció több felekezete is elfogadta. Az evangélikusok és az unitáriusok hivatalosan is elismerték.
Az evangélikusok a mindenszentek ünnepét is és a halottak napját is megtartják, ugyanabban az időpontban, mint a római katolikusok, bár nem tartozik a fő ünnepek közé. A reformátusok szokásjog alapján, a templomon kívül emlékeznek meg az elhunytakról.
