Ugrás a tartalomra

Az iraki kormánycsapatok visszafoglalták Moszult

2017.07.11
21:47
2020.02.17
18:56
Haider al-Abádi hétfőn Moszulban jelentette be, hogy az iraki kormánycsapatok visszafoglalták a várost a dzsihadistáktól.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn gratulált Haider al-Abádi iraki kormányfőnek Moszul felszabadításához. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok teljesen szét fogja zúzni az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, amely három éven át birtokolta az észak-iraki várost.

Haider al-Abádi hétfőn Moszulban jelentette be, hogy az iraki kormánycsapatok visszafoglalták a várost a dzsihadistáktól.

Az amerikai vezetésű koalíciós erők is kifejezték elismerésüket, s az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága bejelentette, hogy miközben Moszul óvárosában még mindig vannak olyan negyedek, amelyeket meg kell tisztítani az IÁ emberei által elhelyezett robbanószerkezetektől és az esetleg rejtőzködő terroristáktól, az iraki erők határozottan ellenőrzésük alatt tartják a várost.

Stephen Townsend altábornagy azonban figyelmeztetett: “ne essünk tévedésbe, ez a győzelem önmagában még nem számolja fel az Iszlám Állam terrorszervezetet”, a koalíciós erők és az irakiak előtt még kemény harcok állnak. De Moszul visszafoglalása döntő csapás a terrorszervezetre – szögezte le Townsend. (MTI)

Irak
iszlám
Moszul
Donald Trump

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.