Ugrás a tartalomra

Az iraki erők ostromolják Moszult
2016-11-01; 08:29

Az iraki erők kelet felől megindították kedden a régóta tervezett ostromot az Iszlám Állam dzsihadista szervezet kezén lévő északi Moszul ellen - jelentette az AP hírügynökség egyik tudósítója a közeli Bazvaja faluból

Késelés Frankfurtban
2016-10-30; 18:42

Legkevesebb négy ember megsebesült egy késelésben a németországi Frankfurt belvárosában szombaton

Felnyitották a márványlapot Jézus sírja fölött
2016-10-30; 16:32

Több száz év után először nyitották fel a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot, a sír fölé emelt szentély restaurálása során - írta vasárnap egy izraeli újság honlapja

Az összes migránstábort felszámolják a franciák
2016-10-29; 17:13

Örömének adott hangot szombaton Francois Hollande francia elnök, hogy a migránsok calais-i illegális táborát, a "dzsungelt" sikerült incidensek nélkül felszámolni, és kijelentette, hogy Franciaország nem tűr meg földjén migránstáborokat, amelyek "gúnyt űznek a szolidaritás nemzeti értékéből"

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.