|

A H1N1-vakcina kapcsolatban lehet egy ritka idegrendszeri zavar megjelenésével

A 2009-es pandémiás influenzajárvány idején alkalmazott vakcinák kis mértékben növelték egy ritka neurológiai zavar, a Guillain-Barre szindróma kockázatát – közölték kutatók a Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban.

A Guillain-Barre szindróma egyike az autoimmun betegségeknek, amelyekben az immunrendszer a saját szervezet ellen fordul. A gyulladás elsősorban a perifériás idegeket érinti. Igen ritka betegség, évente 100 000 emberre vonatkoztatva 0,4-4 esetben fordul elő, amelyeknek 3-10 százaléka halálos.

Philippe De Wals kutatásvezető, a Laval Egyetem munkatársa és csoportja most közzétett elemzésükhöz 4,4 millió helyi lakost követett nyomon Québecben, akik a 2009-es járvány idején H1N1-vírus elleni védőoltást kaptak. A vakcinálást követő hat hónapon belül 25 embernél fejlődött ki GBS. Ugyanezen idő alatt a tartományban 58 olyan embernél is kifejlődött GBS, akik nem kaptak H1N1 elleni vakcinát.

Az összehasonlító számítások szerint a vakcina alkalmazása során 1 millió adagonként kettővel több GBS-eset jelenik meg. De Wals ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az immunizálás előnye meghaladja kockázatát.

A H1N1-influenza 2009 áprilisában bukkant fel először Mexikóban és az Egyesült Államokban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009. június 11-én nyilvánította a járványt pandémiává, amely világszerte legalább 18 449 áldozatot szedett. A világjárvány hivatalosan 2010 augusztusában ért véget. (MTI)

Short URL: http://pannonrtv.com/web/?p=10336

Szóljon hozzá

*
= 5 + 9