|

Keddtől Ifjúsági Játékok

Vajdaság legnagyobb ifjúsági fesztiválja, a Zentai Nyári Ifjúsági Játékok idén július 24-től 28-ig tart majd. A találkozón olyan neves együttesek lépnek fel, mint a Paso, a Supernem vagy a Subscribe.

A XIII. Zentai Játékokra idén is olyan csapatok jelentkezését várták, akik a nap folyamán különböző versenyeken és ügyességi vetélkedőkben vesznek részt. Egy csapat legfeljebb 8 főből állhat.

Délutánonként műhelymunkák várnak a résztvevőkre. Minden este két színpad előtt gyűlhetnek össze a bulizni vágyók.

A nagyszínpadon kedden este a népszerű Paso együttes lép fel, de a fesztivál folyamán olyan zenekarokat is hallhat a közönség, mint a Supernem, a Subescribe, a Leander Rising vagy aHétköznapi csalódások. Az elekronikus dallamok kedvelői is megtalálhatják a számukra vonzó zenéket, hiszen a Dance Arénában olyan előadókat hallhatunk, mint a Ludmilla vagy a Wallas.

A XIII. Zentai Ifjúsági Játékokon ismét megszervezik a Szegedi Tudományegyetem Nyári Egyetemét.

Short URL: http://pannonrtv.com/web/?p=11179

Szóljon hozzá

*
= 4 + 5