|

Az ENSZ jelenlétében tárgyalna Szerbia Koszovóval

A  jövőben a Belgrád és Priština közötti párbeszédekben vegyen részt az ENSZ-képviselete is – ezt kérte Tomislav Nikolić államfő Ban Ki Muntól ma Belgrádban.

A találkozón Nikolić hangsúlyozta: az ENSZ-nek aktívabb és hatékonyabb szerepe kellene, hogy legyen a nemzetközi jogi princípiumok, illetve a nemzetközileg elismert államok területi integritásának és szuverenitásának megőrzése tekintetében.

Az ENSZ-főtitkárt a reptéren Vuk Jeremić, a még hivatalban lévő szerb külügyminiszter fogadta, aki ősztől kezdi meg elnöklését az ENSZ-közgyűlésben.

Ezt követően Ban Ki Mun Ivica Dačić kormányalakítóval találkozott. A világszervezet tisztségviselője pénteken Szlovéniában kezdte nyugat-balkáni körútját, majd Horvátországban folytatta. Szerbiába Montenegróból érkezett.

Ban Ki Mun kedden Pristinába látogat, ahol az UNMIK, a nemzetközi és regionális szervezetek, valamint a koszovói hatalom képviselőivel találkozik. (Szerbiai RTV)

 

 

 

 

 

 

Ban Ki-moon ma Belgrádba látogat

2012.07.23. 13:19

Ban Ki-moon, az ENSZ-főtitkára balkáni körútja keretében két napra Belgrádba látogat.

Eddig Szlovéniában, Horvátországban és Montenegróban járt.

Szerbiában megbeszélést folytat majd Tomislav Nikolić köztársasági elnökkel, Ivica Dačić kormányalakítóval és Vuk Jeremićtyel, akit nemrégen az ENSZ-közgyűlés soros elnöklőjévé választottak.

Short URL: http://pannonrtv.com/web/?p=11229

Szóljon hozzá

*
= 3 + 3