|

Üres az államkassza, de lesz 13. havi nyugdíj

Az államháztartási hiány soha nem látott méreteket öltött, Szerbia nem tud eleget tenni a Nemzetközi Valutaalap elvárásainak, a szeptemberi béreket pedig csak hitelből tudja fedezni az ország. Ez a szerb gazdaság címszavakban. A gondok ellenére szeptember közepén megkezdődhet a 13. havi nyugdíjak folyósítása.

Az államkassza üres, a közszférában dolgozók bérét és a nyugdíjakat a következő hónapban hitelből fizetik ki. Nincs más választása az országnak – mondta Mlađan Dinkić gazdasági miniszter.

„A béreket és a nyugdíjakat most egy 15 százalékos kamattal felvett hitelből fizetjük ki. Előrelépés legfeljebb az lenne, ha ezt a hitelt egy kedvezőbb, 3 százalékos kamatú kölcsönnel helyettesítenénk” – mondta a miniszter.
A korábban tett ígéreteket minden esetre be kell tartani, tette hozzá Dinkić. A 13. havi nyugdíj kifizetését ezért már szeptemberben megkezdik.

„A szerbiai nyugdíjasok, beleértve a földművesnyugdíjban részesülőket is, amennyiben 15 000 dinárnál kevesebbet kapnak, jogosultak a 13. havi juttatásra. Ennek első részletét szeptember 17-e és 19-e között fizetjük ki” – hangsúlyozta Dinkić.

A helyzet azonban hosszú távon nem tartható fenn, ezt a miniszter is elismeri. Szerbia költségvetését sürgősen módosítani kell. Az erről szóló parlamenti vita azonban legkorábban szeptemberben kezdődhet meg, az intézkedéseket októbertől lehetne bevezetni, ez pedig már nem hozna látható eredményt ebben az évben – mondta Dinkić.

A deficit visszaszorítása azonban a nemzetközi hitelek szempontjából is fontos lenne Szerbiában. A Nemzetközi Valutaalap elvárása, hogy az ország az év végéig a GDP 4,25 százaléka alá csökkentse a hiányt, erre azonban esély sincs Dinkić szerint. Most ugyanis 6 százalék fölött van ez az arány.

Short URL: http://pannonrtv.com/web/?p=13329

Szóljon hozzá

*
= 4 + 1