Jelašić megszólalt, és azt mondta: ő bizony nem
Mégsem tér vissza a Szerbiai Nemzeti Bankhoz Radovan Jelašić. A volt bankkormányzó közleményben cáfolta a hírt, amely szerint a bank igazgatóbizottságának elnöki posztjára pályázna.
Jelašić 2004 és 2010 között állt a Szerbiai Nemzeti Bank élén, és személyes okok miatt nyújtotta be lemondását. Ezt követően az Erste Bank magyarországi csoportjának elnöke és vezérigazgatója lett.
Többen is Jelašićról beszélnek – ő maga hallgat (2012-09-14 – 20:02)
Nincs szándékában távozni az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatói posztjáról Radovan Jelašićnak. A bankcsoport bécsi szóvivője így reagált arra, hogy a szerb pénzügyminiszter Radovan Jelašićot jelölte a Szerbiai Nemzeti Bank kormányzótanácsának élére. Ez a testület a szervezet éves működését felügyeli, és stratégiai döntésekben határozhat, amennyiben a szervezet igazgatótanácsa ezt kéri.
Radovan Jelašić 2004 és 2010 között a szerb jegybank elnöke volt, ahonnan személyes okokra hivatkozva távozott. 2010 közepe óta az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója.
Újra vezetői poszton Jelašić? (2012-09-13 – 10:49)
Lehetséges, hogy visszatér Radovan Jelašić a Szerbiai Nemzeti Bankhoz. Az intézmény egykori kormányzója a jegybank végrehajtó bizottságának elnöki posztját pályázza meg – jelentette be Mlađan Dinkić gazdasági- és pénzügyminiszter. Jorgovanka Tabaković, a jelenlegi kormányzó nem ellenzi, hogy Radovan Jelašić töltse be a pozíciót, mivel nagy tapasztalattal rendelkezik a monetáris politika terén. (Novosti)
Short URL: http://pannonrtv.com/web/?p=20374
