Category Archives: Önkormányzatok

Iskolatáska-szentelés Zentán (videó)

taskaszentelo-S

Hétfő délután, a városnapi ünnepségsorozat keretében szentelték fel Zentán a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomot Áder János Magyarország köztársasági elnöke jelenlétében. A templom húsz évig épült. A felszentelés utáni első szombati misét ma tartották. Már fél háromkor gyülekezni kezdtek a gyerkőcök, akik

Tiszta utcákat eredményez a jóakarat és némi önkéntes munka (videó)

graffiti vmsz-S

Utcákat takarítottak és falfirkákat távolítottak el szombat délelőtt a szabadkai Központ III Helyi Közösség aktivistái a környékükön. A környezetvédelmi akciót negyedik alkalommal szervezték meg a helyiek.

Teljesen felújították az óbecsei Zdravko Gložanski Általános Iskolát (videó)

2017-09-16-iskola_obecse_radicevic_1

Az utóbbi harminc évben ez volt az első komolyabb felújítás a község legrégibb és legnagyobb iskoláján. A tanintézmény radičevići épülete is megújítva fogadta Mladen Šarčević oktatási minisztert.

Mézvásár a topolyai városnapi rendezvénysorozat keretében (videó)

mezvasar-S

Szeptember 15-én a város napján ünnepelt Topolya. 15. alkalommal szervezték meg a topolyai Mézvásárt a rendezvénysorozat keretében. Összesen 17 termelő hozta el termékeit a főtérre,

Önkéntesek takarítottak Palicson (videó)

2017-09-16-palics_takaritas_4

Palicson pénteken önkéntes munkaakciót tartottak. A Palics Helyi Közösség szervezte, és mintegy 50 ember vett részt az akcióban, főként nyugdíjasok. Lelkesen takarították Palics utcáit, tereit, parkjait.

Átadták Topolyán a Pro Urbe és a Nagyapáti Kukac Péter díjat (videó)

2017-09-15_topolya_varosnap 5

Mária Bertilla nővér és a Bethesda Szeretetszolgálat kapta Topolya legrangosabb elismerését, a Pro Urbe díjat, melyet a Községi Képviselő-testület ünnepi díszülésén adtak át Topolya napja, szeptember 15-e alkalmából. Pulai Árpád, szenttamási textilművész kapta idén a Nagyapáti Kukac Péter díjat és egyben megnyílt az alkotó kiállítása is a Művelődési Házban.

A Szerb Haladó Párt szabadkai szervezete támogatja a város polgármesterét a megkezdett munkában

2017-09-15_SZHP logo

A Szerb Haladó Párt szabadkai szervezete közleményben reagált a Mozgalom a Polgári Szabadkáért és a Szabad Polgárok Mozgalma sajtótájékoztatójára.

Mentőszolgálati bemutatót tartottak Magyarkanizsán (videó)

magyarkanizsa_mentoszolgalat_1

Az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából a Magyarkanizsai Egészségház Mentőszolgálata bemutatót tartott a közlekedési balesetek esetén foganatosított beavatkozásairól.

Nagyszabású felújítási munkálatok Belgrádban (videó)

2017-09-11-belgrad_felujit_épit_6

A nyárnak vége, a megkezdett felújítási munkálatok azonban még folynak Belgrádban, és óriási fennakadásokat okoznak. Városszépítés, vagy a tavaszi helyi önkormányzati választások előkészületei, a vélemények megoszlanak.

Átadták az új kosárlabdapályát Topolyán (videó)

2017-09-12-topolya_kosarlabda_palya_1

A gimnázium tornaterme mellett létrehozott pályát már birtokba vehették a fiatalok. Mintegy 100 ülőhelyes nézőtérrel, valamint reflektorokkal felszerelt a pálya, így az esti órákban is kosarazhatnak, és mérkőzéseket is tarthatnak a sport szerelmesei.

Díjazták a topolyai véradókat

veradas2016

A topolyai városnapi rendezvénysorozat keretében Kislinder Gábor polgármester és Kospenda József, a Topolyai Községi Vöröskereszt Közgyűlésének elnöke adta át az elismeréseket az ötszörös, tízszeres és hússzoros véradóknak, valamint a plaketteket

Együtt koszorúzott Zentán Áder és Vučić (videó)

ADER I VUCIC

Délben a Tisza-parti emlékhelyen megkondult az emlékharang. Majd Áder János Magyarország, valamint Aleksandar Vučić Szerbia államfője helyezte el az emlékezés virágait a zentai csata 320. évfordulója alkalmából.

Díszülést tartott Zenta Község Képviselő-testülete (videó)

kkt_diszules

A Zentai Községi Képviselő-testület városnapi díszülésével folytatódott az ünnepség Zentán. Magyarország és Szerbia felszólalói valamennyien az összefogás fontosságát emelték ki.

Zentán ovációkkal fogadták a magyar és a szerb államelnököt (videó)

erkezes_nep

A zentai városnapi ünnepségsorozat és a zentai csata 320. évfordulója alkalmából ma a Tisza-parti városba látogatott és találkozott egymással Áder János és Aleksandar Vučić.

Zentán ünnepségsorozattal emlékeznek a zentai csata 320. évfordulójára (videó)

muzeum_potapi

320 éve a szövetséges keresztény sereg győzelmet aratott a török hadakon Zentánál. A Tisza-parti városban nagyszabású ünnepségsorozattal emlékeznek meg a zentai csata 320. évfordulójáról.

Vasárnapi városnapi programok Zentán (videó)

horgasz ijasz-S

Ma napközben a horgászoknak és az íjászoknak kedveskedtek a zentai városnapi programsorozat szervezői. Mindkét sportágban megmérettethették magukat. Este koncert és táncszínházi produkció várja az érdeklődőket.

Gyászmise a zentai csata 320. évfordulója alkalmából

gyaszmise-zenta1

Gyászmise keretein belül emlékeztek meg a zentai csata 320. évfordulójára a zentai, pravoszláv Szent Mihály arkangyal templomban.

Virágkötészet, tánc és tűzijáték Zentán (videó)

zenta_varosnap_tuzijatek1

Virágkötészeti versenyt tartottak szombaton Zentán. Emellett a városnapi ünnepségsorozat keretében a tánccsoportok a nagyszínpadot foglalták el, valamint a civil szervezeteknek is helyet biztosítottak a rendezvényen.

Bácsfeketehegyi szüreti napok birkaparikással (videó)

2017-09-09-bacsfeketehegy_szureti_1

Szerémségi, bánáti, dél-bácskai és helyi néptáncegyüttesek hagyományos zenés, dalos, táncos felvonulásával kezdődött a 46. Bácsfeketehegyi Szüreti Napok és a 16. Szőlész- és Borásztalálkozó szombaton, majd birkapaprikás főzőversennyel folytatódott az ünnepségsorozat. Ma a református istentiszteleten Török Noémi

Remek hangulat a szüreti napokon Bácskossuthfalván (videó)

2017-09-09-bacskossuthfalva_szureti_napok_

Rotyogó bográcsosok és kiváló hangulat várta a szüreti napokra látogatókat Bácskossuthfalván. Az ünnepség részeként főzőversenyt is rendeztek, valamint voltak egyéb programok is, mint például fánksütés, néptáncbemutató, kirakodóvásár és borutca is.

umraniye escort Porno izle turk porno