Monthly Archives: február 2017

Az unió megreformálásának szükségességéről beszélt az osztrák külügyminiszter

German Minister of Foreign Affairs Sigmar Gabriel and Austrian Foreign Minister Sebastian Kurz, from left, address the media after a meeting at the foreign ministry in Vienna, Austria, Monday, Feb. 27, 2017. (AP Photo/Ronald Zak)

Az unió hatékonyabb, egyszerűbb és demokratikusabb működése érdekében átfogó reformokat kell végrehajtani – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter kedden Bécsben. Ausztria 2018 második felében tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. A néppárti külügyminiszter úgy véli, hogy a “felesleges” uniós szabályzások miatt mintegy 120 milliárd euró többletköltség keletkezik évente, ezért a szabályozottság mértékének csökkentése mellett áll ki.

Oroszország és Kína megvétózta az ENSZ-határozattervezetet

ensz-logo

Oroszország és Kína kedden megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozattervezetét, amellyel a testület szankciókat akart kiróni Szíriára, amiért Damaszkusz vegyi fegyvereket vetett be a hat éve tartó konfliktusban. A Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok által benyújtott határozattervezet ellen Kína, Oroszország és Bolívia szavazott, Kazahsztán, Etiópia és Egyiptom pedig tartózkodott.

A magyar települések határon átnyúló kapcsolatait támogatja a magyar kormány (videó)

Potapi

Kétszázmillió forinttal támogatja a magyar kormány a magyar települések határon átnyúló kapcsolatait. Magyarországi önkormányzatok közösen pályázhatnak a külhoni testvértelepüléseikkel.   

Kelebiai családokhoz törnek be a migránsok

Fényes nappal, ebéd közben tört be egy kelebiai család házába migránsok egy csoportja. A behatolók szó nélkül azonnal a frizsiderhez mentek és az összes benne lévő élelmiszert elvitték – mesélte a nevét eltitkoló családtag. Szavai szerint az eset pillanatok alatt történt, így még megijedni sem volt idejük. Az esetet a rendőrségnek nem jelentették, mert nem akartak bonyodalmakat. Ez már nem az első eset, hogy migránsok határ menti házakba törtek be.

Orbán Viktor: nem szabad, hogy eltűnjön a nagyság iránti vágy a magyarokból

Orban Viktor

Magyarországon a következő években a 3-5 százalékos sávban kell lennie a gazdasági növekedésnek, 2020 után pedig az 5 százalék fölötti növekedési tartományt kell elérni – mondta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján, Budapesten. A magyar kormányfő beszélt arról is, nem szabad, hogy eltűnjön a nagyság iránti vágy a magyarokból, meg kell őrizni a jelenlegi etnikai homogenitást, és harcolni kell Brüsszellel, megvédve az ország gazdaságát fenyegető veszélyektől.

Bácskossuthfalva lesz a házigazdája a Durindónak és a Gyöngyösbokrétának

durindo

A bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ és Bácskossuthfalva Helyi Közössége a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmai partnersége mellett rendezi meg a 41. Durindót és az 54. Gyöngyösbokrétát. A vajdasági magyar népzenei és néptáncegyüttesek és szólisták legnagyobb seregszemléjét 2017. június 10-én és 11-én szervezik meg.

2017-ben bővül a VaMaDisz programkínálata (videó)

vamadisz-S

A hagyományos programok mellett képzéssorozatokat és még több szórakoztató rendezvényt ígér a VaMaDisz 2017-ben. Emellett megalakul az Újvidéki Karrier- és Diákközpont is. A diákszervezet vezetőinek elmondása szerint a szervezet egy sikeres évet tudhat maga mögött, idén pedig további nagy tervek megvalósítására látnak lehetőségeket.  

Pásztor: Racionális lépés, hogy a VMSZ Vučićot támogatja (videó)

VMSZ

A vajdasági magyarság érdeke, hogy a VMSZ és a Szerb Haladó Párt közötti koalíciós megállapodás talpon maradjon, többek között ezért is támogatja Aleksandar Vučić elnökjelöltségét a párt – mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Közügyek ma esti adásának felvételén. Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenete, hogy támogatja a VMSZ döntését, azt bizonyítja, hogy ez egy racionális lépés – tette hozzá Pásztor.

Hessen tartomány küldöttségét fogadta a szerb miniszterelnök (videó)

Mesto: Beograd
Datum: 28.02.2017
Dogadjaj: POLITIKA/EVROSERVIS - predsednik Vlade Srbije Aleksandar Vuèiæ razgovarao je danas sa premijerom nemaèke Savezne pokrajine Hesen Folkerom Bufijeom
Licnosti: Aleksandar Vuèiæ, Folker Bufije

Még az idén magasabb nyugdíja és fizetése lesz a tanároknak és orvosoknak is Szerbiában. Aleksandar Vučić kormányfő keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a közszférában fizetésemelés lesz. A miniszterelnök külön hangsúlyozta a magánszektor megerősítésének

Április másodika lehet az elnökválasztás napja

valasztasok1

Nem hivatalos információk szerint április másodikán tartják a köztársasági elnökválasztást Szerbiában – számolt be a Blic. A nem megerősített hír szerint, ha az első körben egyik elnökjelölt sem kapja meg a győzelemhez szükséges szavazatot,

Elűzték a telet Felsőhegyen is (videó)

Farsang Felsohegy

Kiűzték a faluból a telet a felsőhegyi óvodások és kisdiákok. A szorgos kezű asszonyok farsangi fánkkal és teával várták a visszatérő gyerekeket, akik bejárták a falu utcáit. Ezzel véget ért a farsangi mulatságok időszaka.

Bontják a téglagyárat, de ez nem zavarja a migránsokat (videó)

teglagyar migrans

Folyamatban van a régi szabadkai téglagyár kemenceépületének bontása, a munkálatokat nagyjából tíz nap múlva befejezik. Az ott lévő migránsokat ez egy cseppet sem zavarja, sőt egyre többen vannak.

A Bosnyák Nemzeti Tanács szerint szükség van a felülbírálatra

birosag

A Bosnyák Nemzeti Tanács támogatja Bosznia és Hercegovina azon kérését, amely a hágai Nemzetközi Törvényszék ítéletének felülbírálását követeli a Szerbia által elkövette boszniai népirtás ügyében. Sulejman Ugljanin, a Bosnyák Nemzeti Tanács elnöke arra szólította

Deli: Az országjelentés a vajdasági magyarságnak is kedvező

deli-s_0

A vajdasági magyarság számára is kedvező a szerb országjelentés – olvasható Deli Andor szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Mint írja: két fő témakörben, kisebbségi és gazdasági vonatkozású javaslatokkal járult hozzá

Szemetelnek a Szabadka környéki erdőkben (videó)

szemet erdo 2

Egyre több a szemét a Szabadka környéki erdőkben. A helyi lakosok mellett az itt elvonuló migránsok is sok hulladékot hagynak maguk után. A Vajdaság Erdei Közvállalat illetékesei a Pannon RTV-nek elmondták, sűrűn szerveznek takarítási akciót, azonban ez

A hétvégén rendezik meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját Budapesten

kek ok

Nyolcadik alkalommal rendezik meg pénteken és szombaton a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját, a KEK-et Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club határokon

Regisztrációra biztatott a magyar konzul Magyarkanizsán (videó)

magyar_cimer

Az idei év második konzuli fogadónapját tartották ma délelőtt Magyarkanizsán. A városháza épületében a Szabadkai Magyar Főkonzulátus munkatársai 110 polgár honosítási kérelmét vették át. A főkonzulátus legközelebb április 4-én várja a magyarkanizsaiakat.

Elfogadta Szerbia országjelentését az EP Külpolitikai Bizottsága

eu-flag

Nagy többséggel elfogadta a Szerbiáról szóló országjelentést az Európai Parlament Külpolitikai Bizottsága. Ezzel együtt arra szólítják fel az EU-t, hogy további uniós csatlakozási tárgyalási fejezeteket nyissanak meg Szerbia számára, Belgrádot pedig arra utasítják, hogy összpontosítson a jogállamiság

Március elsejétől lehet fizetni az új 2 ezer és 5 ezer forintossal

forint

Március elsejétől lehet fizetni az új 2 ezer és 5 ezer forintossal Magyarországon. Az új bankjegyek aznap kerülnek készpénzforgalomba, széleskörű elterjedésük néhány hónapon belül várható – mondta Gerhardt Ferenc,

Testvér-települési programokat támogatnak

nemzetpolitikai allamtitkarsag

Testvér-települési programok megvalósítására hirdet pályázatot 200 millió forintos keretösszeggel a magyar nemzetpolitikai államtitkárság, a cél: a magyar-magyar kapcsolatok elmélyítése. Potápi Árpád János

umraniye escort Porno izle turk porno