Monthly Archives: június 2017

Fél fokos felmelegedés is szélsőséges időjárási jelenségekhez vezetett

homero

Fél Celsius-fokos felmelegedés is elég volt a Föld számos vidékén ahhoz, hogy szélsőséges időjárási jelenségek, hosszú hőhullámok és súlyos esőzések alakuljanak ki egy pénteken megjelent tanulmány szerint. A tudósok két húszéves időszakot hasonlítottak össze:

Szerbia többlettel zárja a félévet

FoNet-VUÈIÆ-IZJAVA

Többlettel zárja a félévet Szerbia. Aleksandar Vučić államfő Dubrovnikban közölte az újságírókkal a péntek este tudomására jutott hírt. Eszerint Szerbia a júniust 27-28 milliárd dináros, vagyis 220 millió eurós szuficittel zárja.

Megkezdődött az 52. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál

karlovy vary 52

Uma Thurman és Casey Affleck filmszínészek részvételével, és a The Big Sick című romantikus komédia vetítésével nyílt meg péntek este az 52. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál. Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjén kilenc nap alatt mintegy 70 ország alkotóinak több mint 170 filmjét láthatják az érdeklődők.

Nemzetközi határátkelő nyílhat Szerbia és Románia között a Bega-csatornán

szerbia-romania hatar bega

Nemzetközi határátkelő megnyitását tervezik Szerbia és Románia között a Bega-csatornán: az erről szóló kormányközi megállapodás megkötését pénteken, első ülésén hagyta jóvá a Mihai Tudose vezette új román kormány.

A régió biztonságáról és együttműködéséről tárgyalnak Dubrovnikban

ZAJEDNICKA FOTOGRAFIJA

Kolinda Grabar-Kitarović horvát köztársasági elnök munkaebéden fogadta Aleksandar Vučićot. A szerb államfő Dubrovnikban a Délkelet-európai Együttműködési Folyamat tagországainak csúcstalálkozóján vesz részt.

Szerb embercsempészt fogtak el a román hatóságok

bilincs

Egy szerb állampolgárt tartóztattak fel a román határrendészek, aki kilenc, Magyarországra átszökni próbáló ázsiai bevándorlót zsúfolt egy Skoda Fabia márkájú személygépkocsiba. A 22 éves Stefan G. szerb állampolgár által vezetett, a magyar határ felé tartó autót

Évzáró a bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Központban (videó)

bajmok dozsa gyorgy mmk evzaro 4

Néptáncosokkal, íjászbemutatóval és fényképkiállítással kezdődött a bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Központ záróünnepsége csütörtökön. A szervezők pénteken történelmi előadásokkal, szombaton pedig

Lelőttek egy magyar férfit Barcelona közelében

spanyol lovoldozes

Egy magyar férfi életét vesztette, egy magyar nő pedig súlyosan megsebesült abban a lövöldözésben, amely csütörtökön tört ki Barcelona közelében, egy spanyol tengerparti település egyik bárjában – közölte a La Vanguardia című újság. A napilap szerint a 30 éves

Példát vehetünk Simone Veilről

France Obit Simone Veil

Simone Veil Európa öntudata volt, példáját kötelességünk ápolni – jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, Simone Veil, az Európai Parlament korábbi elnökének halála kapcsán kiadott nyilatkozatában.

Szabadka: Továbbra sem kérnek a migránslakásokból (videó)

migranslakas ellen szolalnak fel horvat timea

Továbbra is kényes témának számít a szabadkai Gerontológiai Központ Március 27-e utcai épületkomplexuma mellé tervezett migránslakások felépítése. A közelben élő polgárok felháborítónak tartják, hogy bevándorlók költözzenek a szomszédságukba.

A Szabadkai Gyermekszínház Igazgatóbizottsága: A törvénnyel összhangban rangsoroltak

szabadkai gyermekszinhaz logo

A szakszervezetek sajtótájékoztatójára a Szabadkai Gyermekszínház Igazgatóbizottsága közleményben reagált. Eszerint az intézményben jelenlévő mindkét szakszervezet csak azért létezik, hogy leváltsák az igazgatónőt. A bizottság felhívja a

Mit mond a Szabadkai Gyermekszínház igazgatója az ellene felhozott vádakra? (videó)

Stamenkovic Arokszallasi Marta

Csütörtökön már beszámoltunk arról, hogy a Szabadkai Gyermekszínház szakszervezete az igazgató leváltását követeli. Június 20-án egyórás figyelmeztető sztrájkot is tartottak. Csiszár László, a szakszervezet elnöke szerint több munkahelyi zaklatás

Bácskossuthfalva: Átadták a wellnessmedencét (videó)

bacskossuthfalva wellness 3

Ünnepélyes keretek között átadták a bácskossuthfalvi Rekreációs Központ wellnessmedencéjét csütörtökön este. Az eddigi úszómedence és a gyermekmedence mellett az új tartalomnak köszönve még vonzóbb a

Magyar nyelvű jog- és fordítástudományi tanácskozás az MNT szervezésében (videó)

vlcsnap-2017-06-30-12h58m42s221

A Magyar Nemzeti Tanács évek óta megszervezi a magyar nyelvű jog- és fordítástudományi tanácskozását, amely idén a szerbiai, Kárpát-medencei és uniós kisebbségi joggyakorlatról és jogérvényesítésről, valamint a magyar és

Megkezdődött a Dombos Fest (videó)

dombosfest-S

Megnyílt a Dombos Fest, Vajdaság egyik legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiválja. Az évekig használt Az életöröm nem tabu, hanem ráadás szlogen jegyében működő fesztivál zenei kínálata idén is a magyar folk

Újvidéken több pénz jut az ipar és az infrastruktúra fejlesztésére (videó)

ujvideki vkt 2

A városi költségvetés átütemezését érintő napirendi pont váltotta ki a legtöbb vitát az újvidéki Városi Képviselő-testület mai ülésén. A költségvetés átütemezésének eredményeként az előrelátott 23 milliárd dinár helyett

Javában tart a Kanizsa Feszt (videó)

kanizsa

Megváltozott helyszínen, de ugyanazzal a fergeteges hangulattal várja a látogatókat idén is a Kanizsa Feszt. A magyarkanizsai vásártérre több külföldi, köztük magyarországi fellépőket is várnak.

Fejlesztések Óbecsén (videó)

obecse_foter2

Ma másodszor módosult Óbecse község költségvetése. A Községi Képviselő-testület ülésén megszavazott határozat után egyebek mellett több pénz jut majd az Alsórét nyugati részének a rekultivációjára, a Jovan Zmaj

Álljon a lakosok elé a szabadkai polgármester – ezt várja el a Mozgalom a polgári Szabadkáért

mozgalom a polgari szabadkaert

Noha már egy éve hatalmon van, a polgárok még mindig arra várnak, hogy a polgármester ismertesse tervét és munkaprogramját, amelyet mandátuma során meg kíván valósítani – írja közleményében a Mozgalom a polgári Szabadkáért.

Magyar–török kormányülés Ankarában

magyar-torok

Orbán Viktor szerint az Európai Uniónak szüksége van Törökországra. A magyar miniszterelnök pénteken Ankarában több miniszterével együtt részt vett a felső szintű stratégiai tanács ülésén, amely a gyakorlatban magyar–török “kormányülést”, kormányzati csúcstalálkozót jelent.

umraniye escort Porno izle turk porno