Mától tilos kisbusszal szállítani az utasokat (videó)

szabadka kombik

Hatályba lépett a közúti utasszállításról szóló törvény, amely nem ismeri el a kombis személyszállítás fogalmát. Az illetékes felügyelőség szigorú ellenőrzéseket ígért főképp a határátkelőhelyeken, ennek ellenére éjszaka és napközben is zavartalanul keltek át mindkét irányban a mikrobuszok – állítja a kombis személyszállítók szerbiai egyesülete.
Szerbia-szerte jelenleg is zavartalan ezekkel a járművekkel az utasszállítás. A közlekedési rendőrök nem igazoltatják a fuvarozókat – állítják a sofőrök az egyesület zárt közösségi oldalán, ahol az is olvasható, hogy a horvát és a bosnyák határon is sokan átkeltek mikrobusszal vasárnap, sőt az autópályákon sem állították meg őket. Vasárnap egyébként is nagy a jövés-menés, a kombis utasszállítók ilyenkor viszik vissza a Nyugat-Európában dolgozó szerbiai vendégmunkásokat.

Szerbiában éjfél óta tilos a kombis utasszállítás. Ennek ellenére a kelebiai határon meggyőződhettünk arról, hogy folyamatosan jönnek és mennek az utasokkal teli mikrobuszok. Tehát egyelőre folyamatos a kombis utasszállítás a tiltás ellenére is, legalábbis itt, Szabadkán és környékén.

mennek a kombik S

Bognár Tibor szabadkai kombis utasszállító horvátországi útról tért haza reggel kombijával. Vukovárról jövet a gombosi határon jöttek át. „A félelem megvan, ugye. Mert hát azt ígérték, táblaleszedés, meg autóelkobozás, meg ilyesmi, de hát egyedül a szerb vámos kérdezte meg tőlünk, hogy hol voltunk, mivel zenészeket vittem. Ott egy ilyen magyar közösségnek muzsikáltak. Végül is semmi probléma nélkül hazajutottam. Tehát nem bántott senki, még rendőrt se láttam útközben, tehát simán átjöttem a határon, ami azt illeti.”

Bognár Tibor, miután betartja a kötelező pihenőidőt, újabb útra készül. És közben azon gondolkodik, hogyan tovább? Szerinte a legjobb megoldás az Európa-szerte elterjedt kombis taxivállalkozás engedélyezése lenne.

A most hatályba lépett közúti személyszállításról szóló törvény eléggé homályos, mindenki másként értelmezi. Egy biztos: a magánszemélyre bejegyzett kombiban a sofőrrel együtt legfeljebb öt, kizárólag rokoni kapcsolatban élő családtag utazhat. A helyzetet most tovább bonyolítja, hogy szombaton a fővárosi taxisok is felemelték hangjukat a kombis fuvarozók ellen.

 Vasárnaptól garázsba kerülnek a mikrobuszok (videó)

18 hónapos halasztást követően vasárnaptól alkalmazzák Szerbiában a 2015-ben meghozott, közúti utasszállításról szóló törvényt, amelyben nem szerepel a kombis személyszállítás fogalma. Tilos lesz tehát az utasszállítás az országszerte bejegyzett mintegy negyvenezer hat-, illetve nyolcszemélyes mikrobusszal.

Az illetékesek vasárnaptól szigorú büntetéseket, az érintettek pedig a kombis tiltakozások radikalizálódását helyezték kilátásba a pénteken este megjelent sajtóinformációk szerint. A kombis személyszállítók szerbiai egyesületében azt mondják, a fontosabb útvonalakat, hidakat, a főváros utcáit, a kormányépület környékét, sőt a legforgalmasabb határátkelőhelyeket is zárlat alá vehetik.

kombis bonyodalom 1

Zorana Mihajlović illetékes miniszter szerint Európa egyik országában sem engedélyezett a háztól házig történő utasszállítás, miközben az érintettek az állítják, sok EU-s országban bevált gyakorlat a mikrobuszos taxizás ilyen formája. Nenad Kolar, autótaxis és kombis személyszállító magánvállalkozó: „Teljesen normálisan használják őket világszerte. Csak itt Szerbiában van ez, hogy betiltják. Nem értem, miért csinálják ezt. Próbálok harcolni, hogy előre lépjek az életben, nyolc éve vagyok taxisként bejegyezve, hitelre vettem a kombit, hogy fejlődjek, elérjek valamit, erre ahelyett, hogy serkentenének, és mondjuk, tíz év múlva vehessek egy autóbuszt, mint ahogy minden vállalkozásban haladsz előre, ők engem elfojtanak és megtiltják, hogy dolgozzak.”

kombis bonyodalom 3

A vállalkozó nem érti, ki fogja most például a repülőterekre vinni az utasokat, mert ilyen tömegközlekedési járatok nincsenek, mi lesz a mozgássérültek fuvarozásával? A kombis utasszállítók kedden Belgrádban tiltakoztak, a csaknem 150 felvonulóhoz szabadkaiak is csatlakoztak.

A helységközi és a nemzetközi utasszállítás személygépkocsival, amely kategóriába a kombik is tartoznak, tilos a jelenlegi előírások szerint is – így reagált akkor Saša Stojanović illetékes segédminiszter. Szerinte a menetrenden kívüli járatokkal számos visszaélés volt az elmúlt években, a mikrobuszos személyszállítás a szürkegazdaságot gerjesztette, ami az államnak 55 millió eurós évi kárt okozott. Stojanović szerint a mikrobusz-tulajdonosok nagy részének teljesen más tevékenységre bejegyzett cége van, így illegálisan végeznek utasszállítást, ami bűncselekmény.

A 8+1-es személyszállító kombik vasárnaptól garázsba kerülnek. Amennyiben utasszállításon kapják rajta tulajdonosaikat, akkor a pénzbüntetésen túl akár el kis kobozhatják a járműveiket.

A szabadkai Városi Felügyelőség illetékesei írásban tájékoztattak bennünket arról, hogy a törvény értelmében az illegális személyszállítást végző kombisok esetében a jogi személyeket 300 ezertől egymillió, a cégek felelős személyét 100-tól 300 ezer, a vállalkozót 150-től 500, a magánszemélyeket pedig 50-től 150 ezer dináros pénzbírsággal sújthatják.

2 Responses to Mától tilos kisbusszal szállítani az utasokat (videó)

  1. Kovács István szerint:

    A cikkíró nagyot téved, amikor azt hiszi, hogy a kisbusz, a mikrobusz és a kombi ugyanaz. Mikrobusszal továbbra is lehet személyeket szállítani, csakúgy mint a kisbusszal. Csak a kombikkal nem lehet

  2. Gizela Faber szerint:

    Hihetetlen! Én Németországban élek. Mivel munkanapkor utazok, este, munka után, nagyon jó, hogy a kombis üzem megvár Budapesten a repülötéren és elvisz Szabadkára. Én egy majdnem 60 éves asszony vagyok. Hogy utazzak Peströl tovább???

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

umraniye escort Porno izle turk porno