Az SZHP ma dönt Vučić elnökjelöltségéről (videó)

szerbhaladopart

Tomislav Nikolić újrajelöltetése nagy port kavart a Szerb Haladó Párt háza táján. A párt vezetőségéből ma többen is felszólaltak, akik kivétel nélkül arról nyilatkoztak, hogy az SZHP teljes vállszélességgel Aleksandar Vučić mögött áll.

Csóka, Nagybecskerek, Apatin, Óbecse… Egyebek mellett csütörtökön ezeken a településeken is ülésezett a Szerb Haladó Párt helyi szervezetének vezetősége. A fő téma mindenhol a közelgő köztársasági elnökválasztás volt. Ezen belül pedig Tomislav Nikolić bejelentése.

A Szerb Haladó Párt soha sem volt egységesebb, mint most, ezért a különböző iparmágnás-maffia csoportok azon terve sem fog megvalósulni, amellyel szeretnék visszanyerni Szerbia feletti hatalmukat – ezt Miloš Vučević, a párt főbizottsági alelnöke nyilatkozta. A Szerb Haladó Párt már korábban is több kihívással szembesült, de ezek egyike sem tudta megakadályozni a párt azon elveit, amelyeket egy modern és jobb Szerbia kiharcolásáért folytatnak – mondta Vučević.

Marija Obradović, az SZHP alelnöke azt mondta, ha kell, akkor a Szerb Haladó Párt mindenki ellen küzdeni fog a köztársasági elnökválasztási kampányban. Szavai szerint semmi sem sodorhatja veszélybe az ország stabilitását és a reformokat. A Szerb Haladó Párt egy erős, önálló és modern politikai párt, amelynek félmilliós tagsága maximálisan támogatja Aleksandar Vučić pártelnököt – mondta Marija Obradović.

A Szerb Haladó Párt egyébként pénteki főbizottsági ülésén dönthet Aleksandar Vučić köztársasági elnökjelöltségéről, amelyet korábban egyhangúlag fogadott el a párt elnöksége.

Aleksandar Vučić jelenlegi kormányfő Tomislav Nikolić újrajelöltetésével kapcsolatban továbbra is hallgat.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

umraniye escort Porno izle turk porno