15 ezerrel kevesebben szavazhatnak április másodikán, mint legutóbb (videó)

valasztasok 2016

Tizenkét nap maradt még hátra az elnökválasztási kampányból. A kampánycsend – március 30-án éjféltől lép életbe. Addig azonban kemény harc várható az elnökjelöltek között.

Hetek óta az államfőjelöltek plakátjai borítják a települések utcáit Szerbiában. Az általunk megkérdezett polgárok nagy része azt állítja, leadja voksát az április 2-ai elnökválasztáson.

„Szavazni fogok a választáson. Úgy gondolom, hogy minden szavazat fontos.”

„Állampolgári kötelességünk, hogy szavazzunk.”

„Lehet, hogy nem fogok részt venni a szavazáson, mert nincs meg a jólét. Látják, hogy hány fiatal hagyta el az országot? Egyik politikusban sem vagyok biztos.”

„Természetesen szavazok, de hogy kire, az az én dolgom.”

valasztasok-S

Április 2-án több mint 15 000 személlyel kevesebb járulhat az urnák elé, mint 2016-ban – állapította meg a Köztársasági Választási Bizottság. Az egységes választói névjegyzékben szereplő szavazásra jogosultak pontos száma 6 724 172. Ennél azonban fél százalékkal több szavazólapot nyomtatnak majd – ezek tartalékot képeznek.

A választásra jogosultak száma még módosulhat, március 29-én éjfélig ugyanis még elfogadják az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium végzéseit a választói névjegyzékbe való felvételről, illetve az ezzel kapcsolatos változásokról. Ezt követően jelenik meg a Hivatalos Közlönyben a szerbiai választásra jogosult polgárok végleges száma.

Március 27-ig minden választópolgár megkapja a szavazásról szóló értesítést, amely tartalmazza a szavazás pontos időpontját, illetve a szavazóhely címét is. A voksolás április 2-án, vasárnap reggel 7 órakor kezdődik, a szavazóurnákat este 8 órakor zárják le. A szavazólapok rezedaszínűek lesznek, amelyekre a 11 elnökjelölt nevét nyomtatják majd. Előzetes, nem hivatalos eredmények már a szavazás napjának éjszakáján várhatók, de a végleges, hivatalos eredményeket csak napokkal a voksolás után, legkésőbb április 6-án, csütörtökön 20 óráig teszik közzé.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.