22 halálos áldozata van a kanyarónak Romániában

kanyaro

Romániában az elmúlt héten csaknem 90 új kanyarós megbetegedést jelentettek az egészségügyi intézmények, és újabb áldozatot is követelt a járvány, így 22-re emelkedett a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma

– derült ki a román közegészségügyi intézet által közzétett összesítéséből. A 22. áldozat egy három hónapos csecsemő, aki kora miatt még nem kaphatta meg a védőoltást. A kanyarójárvány immár Románia szinte teljes területére – a 41 megye közül 38-ra kiterjedt. A legtöbb halálos esetet az ország nyugati megyéiben regisztrálták. A közegészségügyi intézet honlapján megjelent legújabb összesítés szerint Romániában 4881-re emelkedett az igazolt kanyarós esetek száma a betegség tavaly februári megjelenése óta. Romániában azt követően jelent meg a kanyarójárvány, hogy a szülők tömegesen kezdték megtagadni a betegség elleni vakcina beadatását gyermekeiknek. A kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent Romániában. (MTI)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.