Önkéntes véradási napot szerveztek a Magyar Szó székházában (videó)

4

Az emberi élet létezhetetlen nélküle, mindenkinek van, és ha megosztjuk, életet menthet. Ezenfelül ingyen van – ez a vér. Főleg a nyári hónapokban merül le a Vérátömlesztő Intézet tartaléka, de vért egész évben lehet adni. A Magyar Szó Lapkiadó Kft. első ízben rendezett önkéntes véradási napot a székházában.  

Az önkéntesek között voltak rendszeres véradók, de olyanok is, akik szinte először szánták rá magukat a véradásra. Erdődi Edvina, jogász, Magyar Szó: „Nagyon jó érzés vért adni és másoknak segíteni, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor szorulunk rá mi is a segítségre.”

2

Kiss Laura egyetemista korában már volt önkéntes véradó. Kiss Laura, újságíró, Magyar Szó: „Azóta nem adtam vért, viszont most megint úgy éreztem, hogy ezzel hozzájárulhatok ahhoz, hogy segítsek esetleg valakinek.”

A rendszeres véradók évente négyszer látogathatják meg a transzfúziós intézetet, vagy vehetnek részt ilyen, és ehhez hasonló akciókban. Bernárik János, Magyar Szó: „Jó érzéssel tölt el, hogy tudok segíteni valakinek, mert egyszer megtörténhet, hogy én fogok olyan helyzetbe kerülni, hogy más mentheti meg az én életemet.”

1

Az újvidékiek szívesen vesznek részt a véradási akciókban, és rendszeres véradók is. A nyári hónapokban különösen nagy szükség van az önkéntesekre – emelte ki Vanesa Ubavin Krivošija, az Újvidéki Vérátömlesztő Intézet szakorvosa. „A jelenlegi helyzet elfogadhatónak mondható, most még van elegendő tartalék vér, de előttünk a július és az augusztus, amikor többen mennek évi szabadságra, és amikor sokkal kevesebben jönnek vért adni. Ezért felhívnám a figyelmét a rendszeres véradóinknak, hogy ne feledkezzenek meg rólunk a nyári hónapokban sem, meg azokról a páciensekről sem, akik nem válogatnak abban, hogy mikor betegszenek meg.”

3

A Magyar Szó Lapkiadó Kft. először rendezett véradási akciót. Ökrész Rozália, igazgató, Magyar Szó: „Az önkéntes véradás mellett azt tervezzük, hogy a szervadományozók listájára is itt a székházban egy szerződés-aláírási akciót szervezünk.”

A szervezett véradási akcióban szép számban jelentek meg önkéntesek.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.