Megkéselte egy férj a feleségét Temerinben

rendorseg-villogo

Megkéselte szombaton a késő délutáni órákban egy férj a feleségét Temerinben egy családi vita hevében. B. G. többször is megszúrta feleségét, B. J.-t (57), majd magával is végezni akart – írja a Magyar Szó online.

A gyilkossági kísérletet követően egyik gyermekük a szomszédba sietett segítségért. Az asszony a szobában, az ajtó mellett feküdt sokkos állapotban, a férj pedig az ágyon, késsel a kezében. A portál szerint a szomszéd M. R. (60) az asszonyon igyekezett segíteni, amikor az közölte vele, hogy két szúrt sebe van a hasa tájékán. Ezután a férjhez sietett, aki még akkor is tartotta kezében a konyhakést. Miután azt sikeresen eltávolította, a férj hasából is vérzés indult, és eszméletét vesztette. Ekkorra már a rendőrség és a mentő is megérkezett. Mindkét sebesültet kritikus állapotban a sürgősségire vitték.

A szomszédok szerint a férj pszichikai problémákkal küzdött, többször is megtámadta korábban feleségét. Az asszony ezért el akart válni, ami miatt a férj ma a kialakult vita során rátámadott. (magyarszo.rs)

One Response to Megkéselte egy férj a feleségét Temerinben

  1. ERIKA PATAKI szerint:

    ILYEN EMBERNEK ZART INTEZMENYBEN A HELYE MERT KÖZVESZELYES

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

umraniye escort Porno izle turk porno