A Szerb Haladó Párt fölényesen nyert az újvidéki helyi közösségi választásokon

valasztas_ujvidek

A polgárok 25 helyi közösségben, többek között Veterniken, Futakon, Kamancon és Péterváradon választhatták meg a tanácsok és a bizottságok tagjait. A 277 tanácstag és a további 75 bizottsági tag mindegyike a Szerb Haladó Párt soraiból került ki.

Az ellenzéki pártok bojkottálták a választásokat, mindössze csak a Szerb Radikális Párt képviseltette magát néhány választóhelyen.

Veljko Krstonošić, a Demokrata Párt újvidéki városi szervezetének elnöke a Pannon RTV-nek elmondta, azért döntöttek a bojkott mellett, mert a választásokat késve írták ki, valamint a statútum megváltoztatásával a voksolást úgy alakították, hogy az kizárólag csak a Szerb Haladó Párt előnyeit szolgálja. A Szerb Haladó Párt szerint ugyanakkor az ellenzéki pártok pusztán a vereségtől tartottak, ezért nem vettek részt a voksoláson.

A következő vasárnap további 13 helyi közösségben tartanak helyi közösségi választásokat Újvidéken.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

umraniye escort Porno izle turk porno